Csodás látvány a virágba borult vérszilvafa-sor Budapesten

Vérszilvafák milliónyi rózsaszín virága csalja a tekinteteket.

Tavasz elején járunk, a szokatlanul enyhe időjárás sorra csalja élő a virágokat. Virágszőnyeg borítja az erdők rengetegét, ahol a színek kavalkádja csalja nem csak a kirándulók tekintetét, hanem a beporzókat is.

A települések, a városok parkjaiban is lüktet a tavasz, díszfák dédelgetik szebbnél-szebb virágaikat. Köztük olyanok is akadnak, melyek általában március végén, április elején borulnak virágba. Ilyen a vérszilva is, melynek látványos rózsaszín virágai egyre több helyen mutatják meg magukat.

Tóth Zserald

Tóth Zserald természetfotós vasárnap Budapesten örökítette meg a vérszilvafák különleges szépségét és milliónyi virágát.

Budapesten a Pillangó utca és az Örs Vezér tere metrómegálló között, a Kerepesi útnál készültek a felvételek. Még nem teljes pompájában  ragyognak, de a hétvégére talán a legszebb lesz

– osztotta meg élményét a Sokszínű vidék megkeresésére.

Tóth Zserald

Zserald 2 éve bukkant rá erre a szemet gyönyörködtető fasorra, ami teljesen magával ragadta, nem is ok nélkül. Hiszen az élénk rózsaszín virágok szépsége egészen biztos, hogy minden arra járónak örömteli pillanatokat ad. A fiatal természetfotós hosszasan el is időzött a fák ölelésében, miközben különlegesen szép felvételeket is készített róluk.

Tavaly március 23-án is fotóztam ezt a gyönyörű fasort, akkor volt teljesen kivirágozva

– emlékezett.

Tóth Zserald

A vérszilvafa parkok, utcák és kertek igen népszerű növénye, hiszen lombkoronája rendkívül különleges, vörös színben pompázik, ami nyáron a megannyi zöld növény között üde színfoltnak számít.

A lombfakadást kora tavasszal a virágzás előzi meg, amikor rózsaszín szirmokat viselő virágokkal telnek meg az ágai, a virágok pedig nem csak szemet gyönyörködtetőek hanem kellemes édes illatúak.

Az alábbi galériában a vérszilvafákról készült fotókat lehet megtekinteni.

Tóth Zserald
Tóth Zserald
Tóth Zserald
Tóth Zserald
Tóth Zserald
Tóth Zserald
Tóth Zserald
Tóth Zserald
Tóth Zserald
Tóth Zserald
Tóth Zserald
Tóth Zserald
Tóth Zserald
Tóth Zserald
Tóth Zserald
Tóth Zserald
Tóth Zserald
Tóth Zserald
Tóth Zserald

A cikkben szereplő fotókat Tóth Zserald készítette, akinek gyönyörű felvételeit Facebook oldalán is meg lehet tekinteni.


Kapcsolódó
Virágba borultak a mandulafák a Balaton csodaútján
Balatongyöröknél illatfelhőben úsznak a virágzó mandulafák.