Tavalyi áron adják a sonkát a salgótarjáni piacon

A legtöbben a kisebb kötözött sonkát és a füstölt tarját keresik.

A napokban megnyílt, felújított salgótarjáni piacon járta körbe az árusokat a Nool és arról számolt be, hogy szinte mindenhol a tavalyi áron árusítják a füstölt sonkákat.

A Berényi-Nyilas Kft. képviselője a portálnak elmondta, hogy a cég Karancsberényben készíti a húsárukat, hagyományos módon, sóban tartósítják azokat. A műveletet már januárban elkezdik, így húsvétra szebbnél szebb portékával várják a vásárlókat. A cég vezetője arra is kitért, hogy az árak nem emelkedtek tavaly óta, négy-öt ezer forint között alakul a füstölt húsok kilónkénti ára.

Napjainkban legtöbben a kisebb kötözött sonkát és a füstölt tarját keresik. A parasztsonka, ami nyolc-tíz kilós is lehet nem olyan kelendő, azt inkább a szlovák vásárlók keresik.

Majori Zoltán lucfalvai kistermelő családjával, fiával közösen saját maga neveli a disznókat is, amit feldolgoznak. A húsvéti sonkát már ők is január közepétől készítik.

Az árakon nem emeltünk, nem is lehet, mert akkor nem viszik el a termékeket. 3500-4500 forint között kínáljuk a füstölt hús kilóját.

Hozzátette: lassan indul a forgalom, sokan még csak nézelődnek. A törzsvásárlók azonban visszatérnek, vannak, akik jelezték, hogy csak az utolsó napokban, szombaton veszik meg a húsvéti asztalra valót.

Egy másik standnál Kovács János, a Beszterce Kft. ügyvezetője szintén hasonlókról számolt be. A termékek ára az előző évhez hasonlóan 4000-4500 forint körül alakul, de ez sem garantálja a jó forgalmat, ugyanis későn, csak az ünnep előtti napokban nyitott meg a piac, így kevés a vásárló.

A hagyományos módon előállított füstölt termékeket keresik elsősorban, a gyorspácolt készítményeket egyáltalán nem vásárolják, azt nem is tartunk. Ugyanez igaz a nagyobb parasztsonkákra is, egészben nem veszik meg, legfeljebb félbevágva, kisebb darabban keresik

– fogalmazott Kovács János, aki bízik abban, hogy az ünnep előtti napokban fellendül a forgalom.

Kapcsolódó