Virágzó vidékünk

Ezek voltak Magyarország legjobb természetfotói 2023-ban

A Varázslatos Magyarország idén lépett 15. életévébe, melyet egy nagyszabású díjátadóval ünnepelt a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében. Az április 5-én este megtartott eseményen a természetfotós szervezet átadta a 2023-as fotópályázatának nagydíját, és egyúttal megnyitotta idei fotókiállítását.

A szervezet közleménye szerint a verseny különlegessége, hogy nem évente egyszer kerül megrendezésre, hanem minden évben kilenc hónapon át, több kategóriában zajlik, amely nem kis motivációt jelent a fotósoknak, hiszen szinte egész évben kint kell lenniük a természetben és alkotniuk kell, hogy havonta színes portfóliót mutathassanak be a szakmai zsűrinek. A havi pályázatok mellett a fotósok év végén elnyerhetik az Agrárminisztérium ajánlásával megalapított elismerést, A magyar természetfotó nagydíját és az ezzel járó Arany Daru szobrot is.

Tizenöt év alatt a magyar természetfotósok több mint 45 000 képpel versenyeztek már, idén pedig nagyon erős mezőny állt fel. A kilenc pályázati kategória győztesei mellett kiderült, hogy kik lettek azok a természetfotósok, akik képeikkel az évadban a legtöbb pontszámot kapták a szakmai zsűritől.

A 3. helyen Litauszki Tibor végzett, aki az Arany Daru szobor bronz változatát kapta meg, a 2. helyezett, Hargitai László egy ezüst szobrot vett át, a nagydíjat megtestesítő Arany Daru szobrot pedig Daróczi Csaba érdemelte ki, aki a pályázati évadot immár nyolcadik ízben nyerte meg.

1. helyezett, Daróczi Csaba (A képre kattintva galéria nyílik)

Galéria
Daróczi Csaba
Daróczi Csaba

2. helyezett, Hargitai László (A képre kattintva galéria nyílik)

Galéria
Hargitai László

3. helyezett, Litauszki Tibor (A képre kattintva galéria nyílik)

Galéria
Litauszki Tibor
Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik