Virágzó vidékünk

Medvéket költöztetnek egy székelyföldi tóba

facebook/my lake
facebook/my lake
A Tusnádfürdő környékén élő nagyvadakról készített fotókból nyílik kiállítás a dálnoki búvártó mélyén.

Extrém helyszínen lesz megtekinthető Gál László kézdivásárhelyi ökológus medve és ember kapcsolatát bemutató dokumentumfotó-sorozata, melyet Európa egyetlen – Székelyföldön található  – mesterséges búvártavában helyeznek el, írta a Székelyhon.

A tárlatot, amely a tusnádfürdői medvék életét tudományos megközelítésben mutatja be, merüléssel lehet majd megtekinteni július elejétől. A búvárkodás sörözéssel és zenehallgatással is összeköthető, a tó valóságos víz alatti kulturális és kocsma-élményt kínál a Dálnokra érkező bevállalós látogatóknak.

facebook/my lake

A dálnoki búvártavat tíz évvel ezelőtt Szabó Jenő nemzetközi búvároktató álmodta meg úgy, hogy megfeleljen a nemzetközi oktatási szabványoknak. A kilenc méter mély vízbe halakat és növényeket telepített, amelyek nemcsak egyedülálló látványt nyújtanak, hanem természetes körülmények között tisztítják a vizet is.

Az már csak hab a tortán, hogy akár zenét is lehet hallgatni a tóban, akárcsak egy rendes kocsmában, de legfőbb célja a berendezésnek, hogy egyedülálló hangterápiás élményt nyújtson a merülőknek.

A július első hét végéjén nyíló, víz alatti tárlatot alkotó fotók Gál László kézdivásárhelyi ökológus, vadfotós és filmes munkái. A kiállítandó fényképek a doktori kutatásának részei, amelyen már négy éve dolgozik. A képek Tusnádfürdő környékén készültek egy 62 négyzetkilométeres kutatási területen, és ugyan néhányat már használtak fel oktatóanyagként, tárlat formájában először lesz megtekinthető elég extrém körülmények között.

Ilyen tudományos tárlatról, kiváltképp víz alatti helyszínnel, mindeddig maga a szerző sem hallott, így akár világszinten is egyedi lehet a kezdeményezés. A tárlat július első hétvégéjén nyílik és egész nyáron megtekinthető. A merülés árán kívül nem kell érte külön fizetni.

Kapcsolódó
"Az ember csinált közellenséget a medvéből"
Az erdélyi természetfotós vallja, ha tisztelettel közelednénk a természethez és a nagyvadhoz, akkor a medve-ember konfliktusoknak a töredéke sem fordulna elő.
Olvasói sztorik