Régi fényében pompázik az ország egyik legszebb vidéki kastélya

A Békés vármegyei geszti kastélyban a látogatókat ezer négyzetméternyi kiállítás várja.

A tíz éven át tartó beruházás legfőbb célja az volt, hogy átadják a hely szellemét a következő generációknak, hangzott el a felújított geszti kastély június 27-i sajtóbejárásán, kiemelve, hogy egy korszak megértéséhez hozzájárul az, ha érti az ember azoknak a személyes életét, akik a korszakot jellemezték miniszterelnökként, mint például Tisza Kálmán vagy később Tisza István.

A kastélyban a látogatókat ezer négyzetméternyi kiállítás várja, amelynek legfőbb célja az, hogy az eredeti állapotban mutassa be a Tisza család és a korabeli Magyarország történetét, valamint múzeumpedagógiai eszközök segítségével egy gimnazista számára is megérthetővé tegye a korszakot.

A hely valódi történelemórák megtartására is alkalmas, de olyanok számára is tud információkat biztosítani, akik mélységében akarják megérteni az akkori korszellemet.

Három éven keresztül gyűjtötték vissza az eredeti tárgyakat, és vannak közöttük olyanok is, amelyek a Tisza családnak köszönhetően 80 év után – Argentínát és az Amerikai Egyesült Államokat megjárva – kerültek vissza Magyarországra.

A kiállítás azzal is foglalkozik, hogy hogyan emelkedhetett ilyen pozícióba egy család, mi kellett ahhoz, hogy ennyire sikeresek legyenek, és azzal is, hogy a Tiszák hogyan tudták naggyá tenni Magyarországot.

A 20 milliárd forint összértékű beruházásnak a kastélyegyüttes felújítása mellett része egy 29 szobás szálloda és étterem létrehozása, valamint Geszt településfejlesztése is, ahol egyebek mellett út- és templomfelújítás valósult meg, valamint iskola és óvoda is épült. (MTI)

A fotóra kattintva képgaléria nyílik.

MTI/Czeglédi Zsolt
MTI/Czeglédi Zsolt
MTI/Czeglédi Zsolt
MTI/Czeglédi Zsolt
MTI/Czeglédi Zsolt
Kapcsolódó
Meseszép lett a felújított Ugron-kastély
A kastély tulajdonosai előbb megállították további romlását, majd felújították és új funkciót adtak neki.