Olyat találtak a hulladéktelepen, ami az állatvédőket is meglepte

Közel száz siklótojást szedtek össze a szakemberek.

A Mályi Természetvédelmi Egyesület napi munkájukról közösségi oldalukon rendszeresen beszámol, mint tette azt jelen esetben is, amikor egy egészen különleges esetről tájékoztattak.

Július 2-án bejelentés érkezett, hogy az egyik hulladékátvevő telepen tojásokat találtak szinte lehetetlen helyen, írta Facebook oldalán a Madármentő Állomás Mályi – Bird Rescue.

A rongyok között rengeteg tojás volt és az ott dolgozó látott is egy kígyó/sikló forma állatot 1 métert meghaladó méretben. A tojások félig leperegve, a rongyok között és alatt is volt belőlük

– részletezték a megtalálás pillanatait.

A tojások egymáshoz és a környező rongyokhoz tapadtak, és követhető volt a kitolási útvonal.

90 tojás számoltunk! A tojásokat az illetékesekkel egyeztetve elhoztuk, mert kilátástalan volt az adott hely és helyzet. Jelenleg keltetőben vannak. Valószínű, hogy több sikló tett le ennyi tojást ugyanarra a helyre. Ha már egy is kikel akkor is boldogok lehetünk, mert ott vége lett volna mindegyiknek

– vázolták fel a különleges esetet a bejegyzésükben.

A Mályi Természetvédelmi Egyesület keretein belül működő madármentő állomásról több alkalommal is írtunk portálunkon. Az állatok mentésével és gyógyításával foglalkozó szakemberek az elmúlt két évtized során során több száz madarat és kisemlőst neveltek fel, vagy részesítettek megfelelő orvosi ellátásban.

Kapcsolódó
Lélekemelő kisfilmen a gyógyult fecskék szabadulása
Visszaengedték a természetbe a madarakat a mályi természetvédők.