Életmód

Új erőre kapott Mályiban a dió nagyságú kismadár

Facebook/Mályi Madármentő Állomás
Facebook/Mályi Madármentő Állomás
Egy ház előtt találták kissé elhűlve, de nem lett baja, és egy éjszaka után tovaszállt.

A Mályi Madármentő Állomás áldozatos munkájáról több alkalommal írtunk, legutóbb éppen arról, hogy egy gyönyörű dokumentumfilmben ismerhetjük meg közelebbről mindennapi tevékenységüket.

Kapcsolódó
Lélekemelő film készült az állatok gyógyítóiról és megmentőiről
A Szárnyak Sorsa című film betekintést nyújt a Mályi Madármentő Állomás mindennapjaiba.

Az állomáson szinte nem múlik el nap, hogy talált vagy sérült madarat és kisállatot ne vennének gondozásukba. Így történt január 5-én este is, amikor a napi sűrű program után egy sárgafejű királyka érkezett hozzájuk.

Európa legkisebb madara nem nehezebb mint 6 gramm és elférne egy nagyobb dióban. Egy ház előtt találták kissé elhűlve, behoztuk a melegre és most már élénkebb

– írták Facebook bejegyzésükben.

Mivel nagyobb baja nem volt a miniatűr madárnak, egy éjszaka elég volt ahhoz, hogy a megfázást kiheverje. Lehoczky Krisztián, a madármentő állomás vezetője érdeklődésünkre közölte:

Ma reggel már el is ment a kismadár.

Mi pedig jó utat kívánunk a tüneménynek.

Kapcsolódó
Alig 5 grammos hazánk legkisebb madara
Meglehetősen bizalmas, olykor méterekre megközelíti az embert.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik