Másodszorra nevel egerészölyv-fiókát egy parlagi saspár

A szülők eleségnek szánhatták a kicsit, de aztán máshogy alakult…

Igen ritka dologra bukkantak a Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén az ott dolgozók: egy parlagi saspár egerészölyv-fiókát is nevelt a fészkükben a saját három fiókájuk mellett is – közölték a nemzeti park honlapján.

Azért különleges ez a tény, mivel a parlagi sasok számára az egerészölyvek zsákmányállatnak számítanak.

A nemzeti park és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatásai végeztek gyűrűzést a területen. Tizenhét fészket látogattak meg, az egyikben leltek a „kakukkfiókára” – ebben az esetben egerészölyv-fiókára. Korábbi drónos ellenőrzéseken látták, hogy csak három tojást rakott a nőstény, így meglepetés volt, hogy később négy kismadár ült a fészekben.

A szakemberek szerint sokféle körülménynek kellett összejönnie ahhoz, hogy a tápláléknak szánt egerészölyvből „nevelt gyerek” legyen. Ha nagyon kicsik a saját fiókák, akkor a sasok apró darabokra szedik a zsákmányt, hogy könnyebben meg tudják enni a kicsik, ezért valószínűleg nagyobbak voltak már a saját fiókák, ilyenkor egészben kapják a prédát, hogy gyakorolhassanak rajta. A parlagi sasok és az egerészölyvek fiókáinak táplálékkérő hangja nagyon hasonlít egymásra, amikor a szülők ezt meghallották, ugyanúgy elkezdték etetni a plusz egy éhes szájat is.

A történetben az a további rendkívüli, hogy mit kiderült, tavaly is ugyanez a parlagi sas pár nevelt egy másik egerészölyv-fiókát, csak most egy másik fészekben.

Olyan ritkán fordul elő ilyesmi, hogy az elmúlt harminc évben elvégzett, mintegy tízezer fészekellenőrzés során mindössze hét alkalommal találtak élő egerészölyv fiókát parlagi sasok fészkében.

Kapcsolódó