Újabb Árpád-kori templomrom kapott műemléki védettséget

Az örökségmentő projekt keretében elvégzett falazati munkálatok a területen összegyűjtött eredeti kövek felhasználásával történtek.

A ROM Vándor program részeként megújult a harmadik Árpád-kori templomrom – írta közleményében a Market Építő Zrt.

A programot 2021-ben indította el a társaság, a kezdeményezés legfőbb célja a hazai történelmi műemlékeink megóvása, szakszerű helyreállítása és népszerűsítése, elősegítve a kulturális örökség és a turizmus fejlődését az adott régióban.

Az előkészítési fázist követően az örökségvédelmi program első állomásaként 2022-ben a Zsámbéki-medencében található Töki romtemplomot óvta meg a lassú pusztulástól a vállalat, 2023-ban pedig a Balaton partján található Kövesdi templomrom és környezete újulhatott meg. Az idei évben az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága „Példamutató Műemlékgondozásért Díjjal” tüntette ki a ROM Vándor CSR-programját, elismerve ezzel a példaértékű társadalmi szerepvállalást, valamint a magas szakmai színvonalon megvalósított minőségi rom-helyreállításokat.

Facebook / Klébert Antal

A csákányospusztai templomrom

A Tatabánya külterületén álló építmény egy Árpád-kori, egyhajós, patkóíves szentélyű, északkeleti irányba tájolt kis templom maradványa. Az imaház romjait egy 2003-2005 közötti régészeti kutatás tárta fel. Az előkerült román-kori töredékeket a Tatabányai Múzeum őrzi. A vakíves fríz és a félköríves, rézsűs ablakok maradványai alapján a templomot a 12-13. század fordulóján építhették Csákányegyház falu számára. A templomtól északra és keletre 144 sírhely feltárásával temetkezés nyomait találták, valamint egy vélhetően építési áldozatként használt, gabonamagvakat tartalmazó fazék maradványait a templomtéren belül.

Az örökségmentő projekt keretében megvalósult a középkori falazatok konzerválása, állagmegóvása – megerősítve a megmaradt falszövetet. A szakrális tér funkcióját egy kőtömb oltárral és egy kőpaddal jelzik. A projekt külön hozzáadott értéke, hogy a templomrom hivatalosan is műemléki védettséget kapott.

Facebook / Klébert Antal

Meseszép környezetben

A Vértes északkeleti peremén, Szárliget település határában bújik meg az 1947 óta Tatabányához tartozó Csákányospuszta. A „Vértes kapujaként” is emlegetett szórvány a térség gyalogos- és lovas turizmusának egyik kedvelt kiindulópontja. A területet, melyen a vállalat által megújított romemlék is megtalálható, az Országos Kéktúra, a Mária út és a Szent Jakab zarándokút is átszeli. A Natura 2000 részévé nyilvánított természetvédelmi területen több különleges, védett állatfaj is megtalálható.

Facebook / Klébert Antal

A csákányospusztai templommaradvány helyreállítása közel 15 millió forintból valósulhatott meg. A majd 800 éves műemlék felújításához szükséges szakági előkészítést, engedélyeztetést és kivitelezést, az építmény teljes rehabilitációját a vállalat koordinálta és önerőből finanszírozta. A ROM Vándor következő állomása a Somogy vármegyében található Varjaskéri pusztatemplom romja, melynek felújítási munkáit tervezetten idén ősszel fejezi be az építőipari vállalat.

Kapcsolódó
Kósza szellő lengedez az ódon romok felett
Darázskövek, támpillérek és kőfülkék mesélnek a közékori pusztatemplomokról.