Virágzó vidékünk

Vandálok rongálták meg a dunaalmási rózsakertet

Facebook/Neszmélyi Polgárőr Egyesület
Facebook/Neszmélyi Polgárőr Egyesület
Több héten át dolgoztak gondos kezek, hogy az egykor elhanyagolt templomudvarból gyönyörűen pompázó rózsakertet varázsoljanak.

Egy éve készült el a közösségi rózsakert a Dunaalmási Református Templom mellett. A gyönyörű kertet közösségi összefogásban és adományok segítségével hozták létre. Most vandálok rongálták meg a rózsakert virágait, írta a Komárom-Esztergom vármegyei hírportál.

Az egy év alatt gyönyörűen elkezdett kivirágozni a Dunaalmási Református Templom rózsakertje. A kis kövezett sétány mellett különböző fajta rózsák sorakoznak. Minden tőnél egy kis tábla jelzi a földben, hogy ki adományozta a virágot a közösségnek.

Megrongálták a rózsakertet. A közelmúltban vandálok ollóval és késsel estek neki a virágoknak. 

Az egyik este a teraszon ülve veszekedésre lettünk figyelmesek a rózsakert irányából. Mikor kinéztünk, láttuk, hogy fejlámpával a fején ollóval nyesegették a rózsákat. A férjem rájuk szólt, hogy hagyják abba, amire leugrottak a magas kőfalról és elmenekültek. De már kettétörték az egyik tövet

– idézte fel a történteket a Schönberger Klára lelkész, aki az esetet követően kiírta a település közösségi oldalára, hogy mi történt. Az üzenetet pedig olvasta a helyi alpolgármester, Kun Lajos, a polgárőröknek pedig a gyülekezet főgondnoka, Komáromi Norbert jelezte az esetet.

Éjfél körül a vandálok visszatértek a helyszínre, tovább folytatták a rózsakert rongálását.

Végül a polgárőröknek sikerült elkapniuk az elkövetőket. Információk szerint két férfi és egy helyi nő rongálta meg a virágokat.

Kapcsolódó
Vandálok rongálták meg a kaposvári játszóteret
A javítás idejére lezárják a közkedvelt közösségi helyet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik