Virágzó vidékünk

Miniatűr csodák a soproni makettvárosban

györkő zsombor
györkő zsombor
A makettparkban a hűség városának nevezetességei mellett több környező települést is felfedezhetünk.

2016-ban nyitotta meg kapuját Sopronban az ingyenesen látogatható Sopron Vármegye Makettpark, melynek 800 m² területén az egykori Sopron vármegye több mint 30 legfontosabb épülete tekinthető meg miniatűr alkotásokban.

A makettparkot egy soproni vállalkozó, a 2018-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt Bognár Csaba álmodta meg. Zalaegerszegi és debreceni díszlettervezők, szobrászok, művészek kemény munkája mellett ő maga készítette el a makettek közel harmadát, például a soproni Két Mór-házat.

A makettparkban látható többek között a soproni Déli pályaudvar, a Bánfalvi kolostor, a Lábasház, a Tűztorony és a Szent Mihály templom kicsinyített mása, de a soproni látnivalókon kívül Fraknó, Kismarton, Fertőboz, Eszterháza, Fertőszéplak, Kapuvár fontosabb épületeit is felfedezhetjük.

györkő zsombor

A mini Fertő-tó partján kishajók horgonyoznak, a miniatűr, valósághű látnivalók között 97 méter hosszan zakatol és pöfékel a korhű gőzvasút, a makettek előtt látható táblákon többnyelvű tájékoztató foglalja össze a látnivaló történetét.

A makettek között vannak, amelyek hagyományos kézi megformálással készültek, de találhatunk a legújabb technikával készült modelleket is, melyek műanyag présnyomásos elemeket tartalmaznak.

györkő zsombor

Györkő Zsombor pécsi hobbifotós nyári országjárása során a napokban ellátogatott a makettparkba, és a képgalériánkban lapozható felvételeivel adta vissza azt az élményt, mely minden Sopronba érkező turistának felejthetetlen látnivalót kínál.

Galéria
Kapcsolódó
Hogy kerül a szegedi dóm mellé a gyulai vár?
Lenyűgöző makettparkkal vár a szarvasi Mini Magyarország.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik