Virágzó vidékünk

Betiltották a fürdőzést hazánk egyik legszebb tavában

Szinok Gábor
Szinok Gábor

Nem kedveztek az időjárási körülmények a borsodi Arlói-tó vizének, így ideiglenesen csak a látványban lehet gyönyörködni, jelenleg ugyanis fürdőzésre nem alkalmas a víz.

A boon.hu cikke szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a cianobaktérium elszaporodása miatt elrendelte a fürdőhely üzemeltetésének szüneteltetését.

Dr. Vámos Istvánné, a település polgármestere a lap megkeresésére közölte, az utóbbi hetek forrósága miatt alakult ki a mostani helyzet.

Augusztus 8-án lesz a következő vízmintavétel, bízunk benne, hogy addig lesz csapadék, változik a hőmérséklet, és újra helyreáll a biológiai egyensúly. Szezon elején megkaptuk az engedélyt a strand megnyitására és minden hónapban automatikusan vízmintát vesznek a népegészségügyi szakemberek, hiszen egy működő strandról van szó. A vegyes hasznosítású vízfelületeken a hőségen túl az is nehézséget okoz , hogy etetőanyag marad a vízben a horgászok után és a melegben hamar erjedésnek indulnak

– magyarázta, hozzátéve, reményeik szerint a természet begyógyítja önmagát és minél hamarabb megoldódik ez az átmeneti probléma.

A B-A-Z Vármegyei Kormányhivatal Sajtószolgálata közölte. a kékalgák által termelt toxinok nemcsak a vízi élővilágra hatnak, hanem az emberi szervezetre is veszélyesek lehetnek. A vízpermettel az orrba, légutakba és szembekerülő kékalgák nyálkahártya bántalmakat, asztmatikus tüneteket okozhatnak. Fürdőzőknél felületi érintkezés esetén bőrirritációt, a véletlenül lenyelt vízzel az emésztőrendszerbe kerülve pedig lázat, hányást és hasmenést idézhetnek elő. Ez utóbbi különösen gyermekeknél gyakori, és sokszor súlyos problémákat okozó jelenség.

A Sokszínű Vidék többször is írt már a festői szépségű Arlói-tóról, melyhez hasonló is csak egy másik van Európában.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik