Megvédik a Balatont, nagy szigorítások jönnek

A korábbinál nagyobb területen lesz tilos a beépítés, emellett az új szabályozás megvédi a strandokat és a zöldterületeket.

A Balaton egyik legfontosabb természeti örökségünk, amelyet kötelességünk megvédeni – közölte Lánszki Regő országos főépítész, építészeti államtitkár az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) MTI-hez eljuttatott közleményében.

A tájékoztatás szerint az ÉKM építészeti államtitkársága által összeállított új építésügyi keretrendszer alapján – összhangban tavaly év végén elfogadott, a magyar építészetről szóló törvénnyel – a korábbinál nagyobb területen lesz tilos a beépítés, emellett az új szabályozás megvédi a strandokat és a zöldterületeket és természetes partszakaszok kijelölésével elősegíti a természetes és természetközeli növényzettel borított területek ökológiai állapotának fenntartását.

Az államtitkárság augusztus 31-ig várja a tervezettel kapcsolatos véleményeket, az önkormányzatoktól, a szakmai és civil szervezetektől a vizpartiterv@ekm.gov.hu email címen

– írták a közleményben.

Augusztus a Balaton hónapja, ezért augusztus 1-jén kezdték meg az ÉKM a vízpart-rehabilitációs tanulmánytervek felülvizsgálatát célzó, a Balaton vízparti területeinek területfelhasználási követelményeiről szóló kormányrendelet-tervezet, illetve a mellékletét képező Vízparti Terv előzetes szakmai egyeztetését. A véleményezésre egy hónap áll rendelkezésre.

Az előterjesztő Építési és Közlekedési Minisztérium az észrevételeket a vizpartiterv@ekm.gov.hu címen fogadja

– olvasható a közleményben.

Közölték, a Vízparti Terv tervezete a https://www.e-epites.hu/hirek/jelentos-szigoritasok-balatoni-vizparti-tervben-kezdodik-szakmai-egyeztetes felületen érhető el.

Kiemelték, az új kormányrendelet-tervezet (BATÉK) célja, hogy:

Hozzátették, mindez összhangban van a tavaly év végén elfogadott, a magyar építészetről szóló törvénnyel, ami szintén jelentős lépéseket tett a balatoni környezet megőrzése érdekében.

Az elmúlt évtizedekben jelentős anomáliát okozott a Balaton körüli építkezések és a természetes környezet eltűnésének problémája.

Mindez azért is történhetett, mert a szabályozás elavult volt

– fűzték hozzá.

Ismertették, ezt a szabályozást korszerűsítik most, ennek a folyamatnak az első lépése az új építészeti törvény volt, most pedig elkészült a Vízparti Terv, ami a mára meghaladott, közel 20 éves vízpart-rehabilitációs tanulmányterveket vizsgálja felül.

A változtatást az alábbiak tették sürgetővé és szükségszerűvé:

Rámutattak arra, hogy már a Vízparti Terv jelen tervezete is széles körű ágazati és önkormányzati egyeztetésen alapul. A Vízparti Terv szakmai megalapozottságát a természetvédelmi, vízügyi, illetve hajózási államigazgatási szervek bevonásával megvalósult kiterjedt ágazati konzultációk biztosítják.

Hangsúlyozták, a Vízparti Terv számos szigorítást tartalmaz, célja, hogy ne csak egy egyszerű szabályozás, hanem Balaton védő terv legyen, ami segít megőrizni a Balaton egyedi, különleges természeti, épített és kulturális környezetét.

A Vízparti Terv szigorításai közül kiemelték, a Vízparti Terv területi hatályának kiterjesztésével a szabályozás még nagyobb parti területet véd a beépítés (új beépítésre szánt területek, új lakó- illetve gazdasági területek kijelölése, továbbá a beépítési paraméterek növelése) ellen.

A kikötői helyszínek Vízparti Tervben történő rögzítése ellehetetleníti a nemkívánatos fejlesztéseket: kikötő csak ott létesíthető, ahol a Vízparti Terv ezt jelöli.

A Vízparti Terv védi a zöldterületeket és strandokat: a Vízparti Tervben jelölt zöldterület főszabályként egyáltalán nem, a strand pedig kizárólag zöldterület övezetbe sorolható át. A közhasználatú balatoni strandok magántulajdonosok részére nem idegeníthetőek el.

A beépítetlenül megőrzendő parti területsáv védi a közvetlen vízpartot a beépítés (épület, úszómedence, illetve egyéb, a helyi építési szabályzat által tiltott építmény elhelyezése) ellen.

A Vízparti Terv természetes partszakaszok kijelölésével segíti elő a természetes és természetközeli növényzettel borított területek ökológiai állapotának fenntartását, rehabilitációját, illetve védi a szárazulati nádasokat.

Kapcsolódó
Szigligeten megálljt parancsoltak a beépítési láznak
Ily szépet nem terme még a magyar vad föld és ég - írta anno Kisfaludy Sándor Szigligetről.