A kajtár gólyák olyan példányok, amelyek az adott évben valamilyen okból nem költöttek. Vagy azért, mert még fiatalok (3-4 éves korukban válnak ivaréretté), vagy azért, mert nem találtak párt, esetleg elpusztult a párjuk. Előfordul, hogy ha egy költésbe kezdett gólyapár egyik tagja elpusztul, akkor a kajtár csapatból választ magának egy új párt, akivel aztán együtt folytatja a költést, a fiókák felnevelését – írta közleményében a nemzeti park.
Az első kajtár gólyák május elején, közepén jelentek meg a kardoskúti Fehér-tó körül. Úgy lehet őket biztonsággal megkülönböztetni a költő madaraktól, hogy ők egész nap kint tartózkodnak a gyepeken, nem sietnek a fészkükhöz.
Idén a legnépesebb, 18 példányból álló kajtárcsapatot július elején figyelték meg a területen. Ez az egyedszám némileg alacsonyabb, mint az előző években volt, aminek valószínűleg a szárazság az oka. A Fehér-tó mostanra ismét kiszáradt, s a közeli Lófogó-érben, valamint a barackosi területen sincs víz. Csupán a legmélyebb csatornákban találnak még vizet a madarak. Így leginkább csak rovarokkal – sáskákkal, tücskökkel, szöcskékkel – táplálkoznak. Ezeket a kaszálatlan területeken is könnyen meg tudják fogni, ugyanis idén nem nőttek magasra a gyepek. A kaszálások alkalmával szinte azonnal megjelennek a munkagépek mögött, szorgalmasan szedegetik a rovarokat.