Virágzó vidékünk

Lovas zarándokok emlékeznek a mohácsi csatára

illusztráció/pixabay
illusztráció/pixabay
Idén a történelmi hagyományőrzők egy XVI. századi hajóval is végigeveznek a Dunán.

Nyolcadik alkalommal indul útjára a mohácsi csata évfordulója alkalmából szervezett lovas zarándoklat, írta a Mohácsi Újság.

A túrázók az Érd-Ercsi-Dunaújváros-Dunaföldvár-Paks-Tolna-Szekszárd-Báta-Dunaszekcső útvonalat – tehát az 1526-ban a csatába igyekvő magyar sereg egykori vonulási irányát – követve augusztus 29-én érkeznek meg Mohácsra.

Az út során a résztvevők felkeresik azokat az emléktáblákat, amelyeket 1926 és 1928 között a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kezdeményezésére állítottak azok a települések, ahol II. Lajos serege egykor táborozott, és megemlékezéseken emlékszalagot helyeznek el.

A lovas csoport 23-án indul Érdről. Augusztus 29-én érkeznek a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyre, ahol emlékünnepséggel tisztelegnek honvédő katonáink előtt.

Az egyes települések közötti résztávokon lehetőség van helyi lovas csoportoknak, egyesületeknek, vagy magánszemélyeknek a csatlakozásra.

Különlegesség, hogy idén a történelmi hagyományőrzők egy XVI. századi hajóval is végigeveznek a Dunán.

A hajósok augusztus 29-én 13 órakor érkeznek a Mohácsra a Sokac-révhez, ahol fogadásukra felvonulnak a lovas hagyományőrzők is.

Kapcsolódó
Mohácsi hőseink emlékét ápolja a Magyar Kultúra Lovagja
A megtisztelő cím odaítélésével művészi tevékenységet, irodalmi és közművelődési teljesítményt díjaznak.
Olvasói sztorik