Virágzó vidékünk

Kincsként óvják a tolnai falu évszázados házait

jordáki áron
jordáki áron
A településen az 1980-as évektől kezdve fordítanak kiemelt figyelmet az egységes falukép megőrzésére.

Az alig 300 fő lélekszámú Závod község a Tolnai-dombságban, a Völgység tájegységben fekszik. A település leginkább évszázados építészeti arculatáról ismert, melynek megőrzéséért több rangos elismerést is kapott.

2017-ben az ICOMOS – az UNESCO műemlékvédelmi világszervezetének – nemzeti bizottsága több évtizedes értékvédő programjáért Példaadó Műemlékgondozásért díjjal ismerte el Závodot.

Jordáki Áron

Závodra 1718-ban települtek be Fulda környéki svábok, s a 18-19. század fordulóján ők hozták létre a község építészeti arculatát, amelyet a széles ganggal, sok lakószobával rendelkező épületek jellemeznek. A településen az 1980-as évektől kezdve fordítanak kiemelt figyelmet az egységes falukép megőrzésére.

A településen 2002-től helyi rendelet védi a hagyományos épületeket, amelyeknek listájára 69 objektum – lakóház, gazdasági épület, kerítés – került fel. Az évek során a faluban nem csak lakóházakat, hanem a szakrális műemlékek közül szobrokat és feszületeket is megújítottak. Előbbiek között helyreállították Szent Notburga szobrát, a szegények oltalmazójaként ismert alak tisztelete országszerte ritka.

Jordáki Áron

A falu rendezési tervének része az épített örökség megőrzése, mely a védett épületállományon elvégezhető munkákat szabályozza. A településen évente kiírt helyreállítási pályázathoz kapcsolódóan a képviselő testület különít el támogatási összeget.

A több évtizedes tudatos építészeti örökségvédelmi programnak köszönhetően Závod épületei megújítva örökítik tovább a hagyományos építészeti értékeket, előtérbe helyezve az utcaképeket.

Jordáki Áron

A munka során értékké váltak a település régi házai, amelyek funkciójukat megtartva megtalálták helyüket a település mai életében. Ezekről készített a valóságot hűen ábrázoló felvételeket Jordáki Áron természetfotós, megosztva azt a Sokszínű vidék közösségi oldalán.

A képre kattintva galériánkban megcsodálhatjuk Závod büszkeségeit, a múlt örökségét, annak építészeti remekeit.

Galéria
Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik