Sokan a csodájára jártak az egykor virágzó Tündérkertnek – írta a Borsod24.
A Diósgyőr városrészen található WOW park 2020 áprilisában megkezdte működését, hamar népszerűvé vált a borsodiak körében, ám a következő év őszétől már nem ugyanaz a látvány fogadta a lakókat.
Miután a park megszűnt kiszolgálni látogatóit, az ügy félreértések és pletykák forrásává vált. Még abban az évben tévesen szóba került az esetleges eladása, nem sokkal később pedig 2022-ben úgy tűnt, hogy záros határidőn belül eldől majd a sorsa.
Fontos ivóvízbázisra épült
A Tündérkert alatt húzódik a város egyik fontos ivóvízbázisa, a Tavi-forrás, így vízügyi szempontból a terület védelem alatt áll. Emiatt a park újbóli megnyitásához egy környezetvédelmi vízügyi hatóság által elrendelt talajtani vizsgálat szükséges. Az ellenőrzés során pedig annak kellene kiderülnie, hogy a Tündérkert működése szennyezheti-e valamilyen módon az ivóbázis vizét.
Tovább működtetnék
Vaszil Gábort, a park üzemeltetője a portálnak elmondta, hogy a várossal kötött szerződése még egy évig érvényes, amelynek értelmében havonta 850 ezer forintot fizet jelenleg is a terület bérléséért. A dokumentum arról is rendelkezik, hogy a parkot elzárni, vagy elkeríteni tilos, valamint biztosítani kell annak szabad átjárhatóságát. A növényzet folyamatos rendben tartása, a karbantartó munkálatok elvégzése és az épületek, tárgyak, valamint a helyszín állagmegóvása egyébként a bérleti díjon felül minden hónapban további 1,5 millió forintot igényel.
Az eltávolított lépésfák az elmúlt évek alatt elkorhadtak, szerkezetük pedig meggyengült. Így balesetveszélyessé váltak és ki kellett őket szedni a helyükről, de a kert alkalmazottai igyekeznek minél hamarabb visszaállítani a sétányok járható állapotát.
A bérlő nem mondott le a park üzemeltetéséről. Mostanáig 500 millió forintjába került a Tündérkert, az újbóli megnyitáshoz még legalább 2-300 millió forint kell. Ehhez az új városvezetéssel kellene megállapodni a folytatásról, illetve szükség lenne a hatóságoktól a szükséges engedély megérkezésére.