A gépi kaszálás és az ízeltlábú-populációk összefüggéseit vizsgálták az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai; legújabb eredményeik szerint a kaszálókon érintetlenül hagyott úgynevezett búvósávok segítenek megőrizni a gyep biológiai sokféleségét, és ezen belül az ízeltlábú állatok diverzitását.
Az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan kutatják, hogy hogyan lehet összeegyeztetni a természetvédelmi és ökológiai szempontokat a mezőgazdaság céljaival – áll a kutatóközpont közleményében.
Száz évvel ezelőtt még több mint másfél millió hektár gyepkezelésű terület volt Magyarországon, ez mostanra 800 ezer hektár alá süllyedt. Bár előfordul, hogy új gyepek jönnek létre az országban, de ezek természetvédelmi értéke jóval alacsonyabb, mint a természetközeli gyepeké.
Ahhoz, hogy megőrizzük gyepeink jó természetvédelmi állapotát, elengedhetetlen, hogy hosszú időn keresztül azonos módon, a természet érdekeivel összhangban kezeljük – például extenzíven kaszáljuk, legeltessük – őket, ez az Ökológiai Kutatóközpontban működő Lendület Táj és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoport vizsgálatainak konklúziója.
Ha egy gyep már leromlott, a természetközeli állapotot nehezen lehet újra létrehozni, még akkor is, hogyha aktívan beavatkozunk, viszont megfelelő kezeléssel megőrizhetjük a gyep biodiverzitását.
A Kárpát-medence az erdőssztyepp-régió nyugati határán fekszik, így Magyarországon, a nyugat-európai állapotokkal összehasonlítva, még ma is hatalmas területeket borít természetes gyep. Míg tőlünk nyugatra a gyepi kutatások kénytelenek néhány hektáros területekre szorítkozni, a magyar ökológusoknak ennél több nagyságrenddel nagyobb területek állnak a rendelkezésükre ahhoz, hogy feltárják az ezen életközösségek összetételét befolyásoló ökológiai mechanizmusokat.
A kutatásaik egyik legfontosabb kérdése, hogy a gyepi fauna szempontjából milyen beavatkozások tekinthetők “természetkímélő” kezeléseknek. A gyepeken élő élőlények közül a növényekről és a gerincesekről már viszonylag sokat tudunk, de arról még kevés az adat, hogy az emberi beavatkozás milyen hatást gyakorol az ízeltlábú-közösségre – olvasható a közleményben.
Mint kiemelik, a gyepek mezőgazdasági hasznosítása alapvetően az állattartásról szól, vagy közvetlenül állatokat legeltetnek rajtuk, vagy kaszálóként hasznosítják a területet. Az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai korábban már sok vizsgálatot végeztek a legeltetés ökológiai hatásairól, ez alkalommal főként a gépi kaszálás és az ízeltlábú-populációk összefüggéseit kutatták. Arra keresték a választ, hogy milyen változtatásokkal lehet jobban megvédeni az ízeltlábúakat a kaszálás veszélyeivel szemben.
A károkozás ellen a megoldás egyszerű: nem kaszált területeket, például búvósávokat kell kialakítani. A Natura 2000-es területeken törvény is előírja, hogy a kaszált terület bizonyos hányadát érintetlenül kell hagyni. A kaszálást túlélő ízeltlábúak behúzódhatnak a védett sávokba, és itt találhatnak menedéket. A megmaradó növényzet árnyékol és megakadályozza, hogy a légmozgás folyamatosan szárítsa a talajt. Így e búvósávokban a nyári hőséget is könnyebben átvészelhetik a gerinctelenek.
Kimutatták, hogy a búvósávokban magasabb a páratartalom, mint a kaszált területeken és kiegyenlítettebb marad a hőmérséklet. E sávokban megmarad az élőhely struktúrája: túlélnek az ízeltlábúak által fogyasztott, illetve búvóhelyül használt növények.
Ha a gazdálkodók a kaszáló egy részéről nem takaríthatják be a szalmát, az ugyan bevételkiesést jelent számukra, ugyanakkor ezt befektetésnek kell tekinteniük, hiszen abból ők is profitálnak, ha javul a terület ökológiai állapota és biodiverzitása, és így nőhet a betakarítható széna mennyisége – írják, kiemelve: ha gazdag a kaszáló flórája és faunája, akkor akár a túzok vagy más magas természetvédelmi értékű faj is megtelepedhet rajta, ami több támogatást jelenthet a gazdának.
Olvasóink fotóival köszöntjük közös kincsünket és jólétünk zálogát, a természetet
