Virágzó vidékünk

1 milliót és 500 ezret kaphatnak a békéscsabai fiatalok

pixabay
pixabay
Közzétették a "Békéscsaba hazavár!" program tavaszi felhívását.

Ismét pályázhatnak a békéscsabai fiatalok, írta a Békés vármegyei hírportál.

Szarvas Péter polgármester elmondta, hogy közzétették a Békéscsaba hazavár! program tavaszi felhívását, és hogy milyen támogatást nyerhetnek el a diploma előtt álló vagy immár diplomás fiatalok.

A polgármester kiemelte, hogy a program évek óta nagy sikernek örvend. Minden évben két felhívást tesznek közzé, egyet tavasszal, egyet pedig ősszel.

A diploma előtt álló fiatalok hallgatói ösztöndíjat igényelhetnek, amely a jogosultsági hónapokban havi 50 ezer forint – és akár 1 millió forint is kapható összességében –, míg a diplomát szerzettek életkezdési támogatásra pályázhatnak, amely egyszeri 500 ezer forintot jelent.A Békéscsaba honlapján közzétett információk szerint március 24-ig pályázhatnak a fiatalok. Az ITT található linken adhatják le a pályázathoz szükséges dokumentációkat.

A fiatalokat több városban is segítik. Balatonfüreden tíz építési telket hirdetett meg az önkormányzat fiataloknak kedvezményes áron, ezzel 40 millió forintot is elengednek egy telek árából.

Kapcsolódó
40 év után bezár a népszerű kastélyszálló
Az 1748-ban épült kastély négy csillagos szállodaként működött.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik