A Körös-Maros Nemzeti Park tájain élő túzokkakasok már most elkezdtek készülődni a nászidőszakra és megkezdték a részleges vedlést: nyakukon megjelentek az első vörös tollak, s bajusztollaik is növekedésnek indultak.
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága arról írt cikkében, hogy a túzoktojók évente csak egyszer, nyáron vedlenek. A kakasok azonban a nyári teljes vedlés mellett a téli időszakban is részleges vedlésen esnek át. Már decembertől elkezdik váltani tollruhájukat: szürke nyaktollazatukat vörösre cserélik, és fehér bajusztollakat növesztenek. Január végén a legtöbb kakasnál már 2-3 cm-es bajusztollakat láthatunk. E folyamat célja, hogy mire áprilisban elérkezik a dürgés ideje, addigra teljes díszben, pompás nászruhában tetszelegjelek a tojók előtt.
A kakasoknál a bajusztollak egyben kormeghatározó bélyegek is: éveik számával párhuzamosan egyre több bajusztolluk van. A dürgések következtében idővel a nyakuk is megvastagszik, így ebből is következtetni lehet a korukra.
Tavaly már márciusban megkezdődött a túzokdürgés és az első csibe is kibújt a Túzokvédelmi Állomáson, ezen a megrendítő fotón pedig az áram sújtotta túzok haláltusája látható.