Megnyílt az Élet a tanyaudvaron – Az alföldi tanyák világa című állandó kiállítás a Svájcerájban a Békés vármegyei Szabadkígyóson április 29-én.
A tárlatot a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum munkatársai alakították ki. Váncsa Klára kurátor, természettudományos muzeológus elmondta: a belépőket kakaskukorékolás, tehénbőgés, gágogás, mekegés és malacvisítás fogadja. Magyarországon kevés kiállítóhely büszkélkedhet el annyi háziállat-prepatárummal, mint ahány itt látható – jegyezte meg.
Az úgynevezett Varázskönyvben – amely egy érintőképernyős pult – elolvasható, mi volt a tanya őse, hogyan építették fel a tanyákat, kik éltek ott, hogyan történt az állatok ellátása. Ugyanitt fotóarchívum és gyerekek számára játékok is elérhetők.
Olvasható Réthy Zsigmondnak, a Szabadkígyósi Tájvédelmi Körzet megalakítójának és vezetőjének, természettudományos muzeológusnak az életútja, és kialakítottak egy gyermekfoglalkoztató részt is a kiállítótérben. Két videósarokban természetfilmek tekinthetők meg a tanyavilág környezetében élő állatokról.
Bácsmegi Gábor, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója az MTI-nek elmondta, a múzeumot a szabadkígyósi önkormányzat üzemelteti, de ők még tervezik bővíteni a kiállítást egy bivalypreparátummal, valamint igény esetén frissítik, cserélik is a tárlat elemeit.
Kosznáné Pule Ilona, Szabadkígyós polgármestere a megnyitón úgy fogalmazott: új fejezet kezdődött a község történelemkönyvében, újabb gyöngyszemmel gyarapodott a település. Felavatják a fából, vegyszermentesen, felajánlásból kialakított Lipicai sétányt is, amely a Wenckheim-kastély melletti lipicai ménestől vezeti a Svájcerájhoz a látogatókat.