Virágzó vidékünk

Megmenekül a mesebeli lépcsősor hazánk egyik legszebb természeti kincsénél

Összegyűlt a pénz, indulhat a Kőszikla-szurdokhoz vezető lépcsősor felújítása, írja a zalakocka.hu.

A lap cikke szerint a Nagybakónak melletti Kőszikla-szurdok Zala vármegye egyik legszebb és legismertebb természeti látványossága. Emlékeztetnek: a völgybe vezető lépcsősor azonban mára erősen elhasználódott, az időjárás viszontagságai megtették hatásukat. A létrák több helyen korhadtak, instabillá váltak, így sok kiránduló inkább elkerüli a helyet.

Az önkormányzat közleménye szerint a munkálatok költségeit több forrásból fedezik: az állami támogatás mellett egy vállalkozó egymillió forint értékű kedvezményt ajánlott fel, és a helyi lakosoktól és természetbarátoktól is folyamatosan érkeznek kisebb-nagyobb felajánlások. Ha minden jól alakul, akkor már a nyári turistaszezonra elkészül a megújult lépcsősor, amely biztonságosabbá teszi a szurdokbeli járást.

Nemrég Györkő Zsombor barangolt a Kőszikla-szurdoknál, alábbi képgalériánkban megtekinthető felvételeivel pedig hűen visszaadta a hely varázsát.

15 fotó

Györkő Zsombor munkásságából egyébként többször is ízelítőt adtunk már oldalunkon: a teljesség igénye nélkül ő örökítette meg egyedülállóan a Kis-Balaton szigetét, és a Badacsony emblematikus kilátójából is ő mutatta be fotóin keresztül a páratlan kilátást.

Kapcsolódó
Felejthetetlen látványt kínál a Bakony egyik legszebb szurdokja
A Gaja-szurdok hazánk egyik legszebb kirándulóhelye, ami minden évszakban tartogat csodákat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik