Virágzó vidékünk

Először láttak keleti rablópillét a Hortobágyon

wikimedia commons
wikimedia commons
Fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100 ezer forint.

A keleti rablópille (Libelloides macaronius) kétségkívül az egyik legmegkapóbb jelenség a hazai rovarfaunában. Öt centiméter körüli szárnyfesztávolságával, jellegzetes fekete-sárga mintázatával, osztott szemeivel és hosszú, bunkós végű csápjaival igen egyedi megjelenésű.

A faj rendszertanilag a recésszárnyúak (Neuroptera) rendjébe és a rablópillék (Ascalaphidae) családjába tartozik, annak egyetlen hazai képviselőjeként. Sebes röptű ragadozó, mely június-július hónapokban a nap legmelegebb óráiban aktív igazán.

Bár megjelenésére számítani lehetett, mégis nagy meglepetéssel szolgált és ez egyben első adata is a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területéről. A Tiszántúlon eddig egyedül a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság területéről volt ismert. Az ottani állományokhoz hasonlóan, itt is ecsetpázsitos élőhelyen került elő

– olvasható a nemzeti park közösségi oldalán.

A keleti rablópille – melyet a napokban a Bihari-síkon fedeztek fel – fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100 ezer forint.

A keleti rablópille három éve váratlanul tűnt fel a Kisalföldön, két éve stabil állományát fedezték fel a Kiskunságban.

Kapcsolódó
Először láttak óriásnünükét Debrecen határában
A Józsai-legelőről eddig nem volt adata a fajnak.
Olvasói sztorik