Virágzó vidékünk

Közösségi lekvárfőzéssel köszöntik a piac fél évszázadát

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
Szombathelyen különleges programmal erősítik a vásárlók és az eladók közötti kapcsolatot.

A szombathelyi Vásárcsarnok idén nyáron ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, méghozzá egy igazán illatos, ízes és szívet melengető programmal: Gyümölcsöző Közösség címmel közösségi lekvárfőzéssel, szörpkészítéssel és élő zenével várják a piacozókat július 11-én, pénteken délelőtt – olvasható az esemény beharangozójában.

Az ünnepségnek célja, hogy ne csupán visszatekintsen az elmúlt évtizedekre, hanem megerősítse a vásárlók és termelők közötti kapcsolatot – mindezt barack és ribizli köré szervezve. A hangulatot pedig Mészáros Gábor, a Lord zenekar egykori billentyűse biztosítja élő zenével.

Reggel 9-től indul a közös kavargatás: 7 főzőállomásnál készül majd összesen 500 kis üveg lekvár, kizárólag a piaci termelők gyümölcseiből. Ribizli, barack, diabetikus változat, modern technológiás lekvár és klasszikus ízek is helyet kapnak, sőt, a látogatók nemcsak kóstolhatnak, hanem haza is vihetnek egy-egy üvegcsét.

A Vásárcsarnok munkatársai külön meglepetéssel is készülnek: Közösségi Falat avatnak, amely egy szív alakú installáció, több mint 100 fotóval a piac árusairól és dolgozóiról. A falon üres helyek is maradnak – aki úgy érzi, hogy a piac közösségéhez tartozik, kérheti, hogy az ő portréja is felkerüljön.

A vásárlók szavazhatnak a kedvenc árusukra vagy standjukra szavazhatnak – a voksot leadók között augusztusban értékes nyereményeket sorsolnak ki – olvasható a Nyugat.hu-n.

Az ünnepségen elismerő oklevelet kapnak azok a zöldség-gyümölcs árusok, akik hosszú évtizedek óta szolgálják ki a vásárlókat, és a piac közösségi alapjait is megteremtették.

A Vásárcsarnok ezentúl hivatalosan is Egészségponttá válik, ezzel is támogatva a tudatos életmódot és az egészséges táplálkozást célzó helyi kezdeményezéseket.

Korábbi cikkeinkből megtudható, hogyan készíthető hecsedlilekvár, fahéjas mézalmácska lekvár és két hozzávalóból mandarinlekvár.

Kapcsolódó
Készítsünk lekvárt zöld paradicsomból
A nem érett paradicsomokból is sokoldalúan használható finomság lehet.
Olvasói sztorik