Virágzó vidékünk

Nyári fagy: hajnali mínuszok röpködtek a Bükkben

horváth csongor
horváth csongor
Az elmúlt két éjszaka erős fagyeseményeket regisztráltak a Mohos-töbör meteorológiai mérőállomásán.

A Miskolci Egyetem-Földrajz-Geoinformatika Intézet által a Bükk-fennsíkon, a Mohos-töbörben üzemeltetett meteorológiai mérőállomáson a terület mikroklímájának köszönhetően a legnagyobb nyári kánikulában is előfordulnak hajnali fagyok.

Dobos András kutatásvezető július 19-én délelőtt a közösségi oldalon ilyen esetről számolt be.

Egy érkező hidegcsepp hatására a magasban hidegebb légtömegek érkeztek a térségbe, majd viszonylagos nyugalomba kerültek. Ennek következtében az elmúlt két éjszaka erős fagyeseményeket regisztrált a Mohos-töbör meteorológiai mérőállomás

– írta.

Július 18-án hajnalban –3,4 °C, míg július 19-én –2 °C volt a minimum-hőmérséklet, ezzel az idei nyári szezon 21. fagyos napját regisztrálták.

Az első esetben az inverzió részleges összeomlása, a második esetben pedig zavartalan kiépülése volt megfigyelhető

– fogalmazott a kutató.

2023-ban 230 alkalommal fagyott a Bükk-fennsíkon, volt olyan hideg is, amikor a víz röptében megfagyott a levegőben. Idén június 10-én hajnalban -7,9 °C-ot, az eddigi legalacsonyabb – nem hivatalos – nyári hőmérsékletet rögzítették a Mohos-töbörben.

Kapcsolódó
Soha nem mértek még ilyen hideget Magyarországon
Döbbenetes érték érkezett a Bükk-fennsíkról.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik