Virágzó vidékünk

10 éves Csongrád-Csanád vármegye egyetlen kocsmakönyvtára

Szabó Imre
Szabó Imre
Földeákon, a Főtéri sörözőben nem mindennapi kocsmakönyvtár működik.

Nyolcvan kötettel kezdődött a földeáki kocsmakönyvtár története – írta a Délmagyar.

Nem gondoltam, hogy egy évtized múltán is meglesz még a földeáki kocsmakönyvtár

– mesélt a portálnak az ötletgazda, Farkas Sándorné, aki akkoriban a szomszédos községi könyvtárban dolgozott.

Sajnálták volna zúzdába küldeni az állományukból törölt, de jó állapotú könyveket, ezért keresték meg néhai Rakonczai Katalin kolléganőjével a Főtéri söröző tulajdonosát, Kocsis Jánost, aki örömmel fogadta a felajánlást.

Szabó Imre

Minden könyvbe azonnal bekerült a kocsmakönyvtár logója – egy habzó söröskorsó –, valamint egy rövid üzenet, amely jelezte, hogy a példányokat a helyi könyvtár adományozta a kocsmának. Kezdetben nyolcvan kötetet vittek át, később azonban még több is érkezett. Marika szerint a kocsmakönyvtár remek kiegészítője a település könyvtárának: egyrészt olyan emberekhez is eljutnak így a kötetek, akik egyébként nem keresnék fel a könyvtárat, másrészt pedig a kocsma hosszabb ideig van nyitva.

Az idősebbek jobban kedvelik a könyveket

A földeáki söröző mindhárom helyiségében van könyvszekrény vagy könyvespolc. Az állomány egy részét, mivel nem fért már el, másutt tárolják, közel 3 ezer kötetük van. Ma már úgy bővül, hogy hagyatékból vagy költözés során hoznak be feleslegessé váltakat. A tulajdonos szerint elsősorban az idősebb korosztály érdeklődik az olvasnivaló iránt – ők azok, akik fellapoznak egy-egy könyvet miközben megisznak egy sört vagy egy üdítőt.

Szabó Imre

Nemcsak helyben lehet olvasni, hanem a könyveket haza is lehet vinni. Egy füzetben vezetik, ki milyen kötetet vitt el, és ebből derül ki az is, hogy a hölgyek leginkább szakácskönyveket keresnek. Kedveltek a szakkönyvek és a regények is. Volt egy vendég, aki sorra vitte ki a Rejtő Jenő műveket – végül az összeset elolvasta, miközben semmit nem fogyasztott, még egy kávét sem.

Nincs meghatározott határidő a könyvek visszahozására, de eddig minden példány idővel visszakerült.

A pultos is könyvbarát

Megkérdezték az éppen ott tartózkodó vendégeket is, milyen olvasmányokkal találkoztak eddig. Aracsi Róbert például már belelapozott egy kertészeti témájú könyvbe, míg Berényi Imre leggyakrabban a Délmagyarország újságot olvassa. A pultos, Antal Andrea egy ismeretterjesztő kötetet hozott neki a söre mellé. Andreának több kedves élménye is fűződik a kocsmakönyvtárhoz.

Kölcsönzött nálunk például egy óvónő, aki egyébként nem szokott vendégeskedni a kocsmában. Egy kedves ismerősöm meg azért jött, hogy kikeressen egy receptet. Megtaláltuk, aztán mind a ketten elkészítettük, hogy kiderüljön, melyikünké lett finomabb

– mondta a pultos.

Azt is megosztotta velünk, hogy amikor épp nincs vendég, ő maga is szívesen olvas. Néha bejön a saját gyermeke és a keresztgyereke is, akiket leginkább a mesekönyvek érdekelnek. A kedvenc olvasmánya pedig Az anyák lexikona.

Ahogy korábban írtuk, Magyarország egyetlen templomépületben működő kocsmája Brennbergbányán üzemel. Csévharaszton pedig kápolna lett az egykori kocsmából.

Kapcsolódó
Kocsma, vendéglő, presszó: így ittak a régi időkben
A legkorábbi fotó majdnem 150 évvel ezelőtt készült a Disznófő vendéglőről, ahol egy 10 tagú cigányzenekar muzsikált.
Olvasói sztorik