A ritka és védett henye kunkor eddig nem ismert állományára bukkantak a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai, ami azért is különleges felfedezés, mert hazánkban csak a Dunától keletre fordul elő, alföldi területeken, a Körös-Maros Nemzeti Park területein is kifejezetten ritkának számít – írta meg a nemzeti park.
A Kardoskúti Fehértó részterületen, Székkutas határában a henye kunkor eddig ismeretlen populációjára július közepén a Fecskési-mocsár bejárása során bukkantak rá a mintegy 260 egyedet számláló állományra. A terület egy mindössze 6 négyzetméter kiterjedésű, nyílt és kiszáradt iszapfelszín, melyet tavasszal még sekély víz borított, most pedig ez a különleges növény növekszik rajta.

Egy-egy új állomány megtalálását nehezíti, hogy a vízjárás függvényében az egyedszám erősen ingadozó, esetleg egy adott évben elő sem bújik a növény.
A henye kunkor jellegzetességeit a neve is hordozza. Virágzata forgó virágzat, más néven kunkor, szárai pedig elfekszenek a talajon, innen a „henye” kifejezés. A virágok fehérek és aprók, csupán 1-2 mm átmérőjűek. A növény további jellemzője a levélfonákok molyhossága.
Azt is megírtuk, hogy ez a kék virág a fogyókúrázók új kedvence, és gyönyörű sárgára festi a tájat a magyar mezők aranya, illetve továbbra is a muskátli a virágzó dísznövények koronázatlan királynője.

