Aszálykor az óriás bükkfák a túlélés érdekében már a nyár folyamán ledobják leveleiket, hogy drasztikusan csökkentsék a párologtatást, a vízvesztést. Ez a végső védekezési mechanizmus segíti a törzs és a gyökérzet életben maradását a forróan száraz, nyári, aszályos hónapokban, írja az Erdőrezervátum.
A cikk szerint a Kékes gerincének északi letörése, amely a montán bükkösök és szurdokerdők szempontjából egyébként kedvező klimatikus helyzetben van, egyre gyakrabban él át forró, nyári heteket, hónapokat. 2025 nyarán ez már a második aszályos, száraz időszak, de a tél is rendkívül csapadékszegénynek bizonyult. A talajban sincs cseppnyi nedvesség, a hegyoldalban szokásos források, vízfolyások és szivárgások is kiszáradtak.
Augusztus 25-én emiatt a meteorológusok által jól ismert „hamis ősz” szindrómáit mutatta a Kékes Erdőrezervátum bükkös őserdő-maradványa. Az uralkodó faóriások jelentős része már lombtalan volt és van, amelyik a csúcsszáradás jeleit mutatta.
A rendkívüli aszálynak leginkább kitett a felső lombkoronaszint. Az egyes fák eltérő mértékben érzékenyek, de a talajállapot finom termőhelyi mintázata is megmutatkozhat a lombvesztés mozaikosságában. írják. Az alsóbb szintek és az újulat kedvezőbb állapotban van, de a kényszerű és túl korai lombvesztés egyértelműen látszik. A levelek nagy része rászáradt az ágakra, de még nem hullott le. Makktermés egyáltalán nincs.
Bár az újulat és a fiatalabb fák általában védettebb helyzetben vannak, az aszálystressz nem kíméli őket sem. A lombvesztés már sok fiatal fánál is megmutatkozik.
A ‘hamis ősz’ kifejezés helyett kifejezőbb lenne az ‘öncsonkító lombhullás’, zárták a bejegyzést.
Az aszály idén is nagy károkat okozott az országban, tavak száradtak ki, és a gyümölcstermés is megtizedelődött.
