Virágzó vidékünk

Öt év után kinyitott a Börzsöny közkedvelt kulcsosháza

MTI/Kocsis Zoltán
MTI/Kocsis Zoltán
Eredetileg erdei favágók munkásszállójaként funkcionált.

A Szénpataki kulcsosház, régi nevén Spartacus Turistaház – mely eredetileg erdei favágók munkásszállójaként funkcionált – a Börzsöny leglátogatottabb kirándulóhelyétől, Szokolya-Királyréttől 4 kilométerre található. Az Országos Kéktúra útvonalától mintegy 1,5 kilométerrere fekszik, a Nagy-Hideg-hegyre, a Csóványosra vagy a Magas-Taxra is közvetlenül el lehet jutni innen gyalogosan.

A kulcsosház két főépületből és két melléképületből áll, de 2020 óta nem üzemelt. Felújítása után ünnepélyes átadójára szeptember 30-án került sor.

A közelmúltban azonban Aktív Magyarország Fejlesztési Központtól kapott 30 millió forintos támogatásból, és az Ipoly Erdő Zrt. 8 millió forint saját forrásából megtörtént a ház legszükségesebb felújítása és berendezése. Megújultak a szobák, a vizes helységek, az első főépületben létrejött egy kis melegítőkonyha, a hátsó főépületben pedig felújításra került egy közösségi tér/étkező. A felújítás során biológiai szennyvíztisztítót is kialakítottak.

A helyszínen négy, cserépkályhával felszerelt szobában összesen 32 fő részére tudnak szállást biztosítani. A kulcsosház egyedi fekvése és háborítatlansága miatt garantáltan biztosítja a zavartalan, aktív pihenést, ugyanakkor iskolás csoportoknak is kiváló lehetőség. Részletes foglalási információk ide kattintva találhatók.

Az átadó ünnepségen elhangzott: az elkövetkező időszakban uniós forrásból komoly fejlesztések várhatók a Börzsönyben. Az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ munkatársai kezelik a Börzsönyt és Ipolyt mindenkinek! elnevezésű projektet, aminek keretében 3 milliárd forint jut a Börzsöny turisztikai fejlesztéseire.

A Nyugat-Mecsekben a Gubacsos kulcsosház is újjászületve, igényes környezetben várja vendégeit, miként a Kiskunsági Nemzeti Park védett területén, vadvirágos homoki rétek és az Ősborókás erdőrengetegének határán fekvő, teljes rekonstrukción átesett CSEMETE Bugaci Oktatóközpont és Erdei Iskola Kulcsosház is. A Zempléni-hegység szívében található István-kúti egykori faházat és a kőházat az Északerdő Zrt. varázsolta újjá.

Kapcsolódó
Bájos kulcsosház bújik meg a Gyertyánosi Parkerdő közepén
A kulcsosház csodaszép környezetében számos látnivaló is várja a látogatókat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik