Szokatlan, ritkán előforduló napsarlós naplementében gyönyörködhetünk 2026. augusztus 12-én, szerdán este, amit sötétedés után a Perseida meteorraj csillaghullása követ majd, írt a Vega Csillagászati Egyesület (VCSE).
A részleges napfogyatkozás Magyarországon 19:21–19:23 körül kezdődik és napnyugtáig látszik (az ország keleti részeiben 19:50, nyugati részeiben 20:10 körül van napnyugta); a Perseidák megfigyelése 22–23 órától egyre kedvezőbb, a főmaximum legvalószínűbb ideje augusztus 13-án hajnali 4–5 óra között lesz, a már világosodó égen.
Szemeket az ég felé
A jelenség megfigyelését augusztus 12-én, szerdán kora este érdemes elkezdeni. Budapestről nézve 19:22-kor következik be az úgynevezett első kontaktus, amikor a Hold először érinti meg a Nap korongját.
A részleges napfogyatkozás ezután fokozatosan válik egyre látványosabbá, és a tőlünk látható legnagyobb fedést éppen napnyugtakor éri el. Mivel a Nap az ország különböző részein eltérő időpontban nyugszik le, a fogyatkozás csúcspontja is régiónként néhány perces eltéréssel következik be.
Ezeken a helyeken lesz a leglátványosabb
Budapesten a Nap korongjának csupán 56–64 százalékát takarja majd el a Hold, Debrecen környékén pedig mindössze 40 százalék körüli lesz a lefedettség. Sopronban viszont eléri a 80,9 százalékot, ami már rendkívül látványos jelenséget ígér.
IDE kattintva meglehet tekinteni azt a táblázatot, ami városonként mutatja meg többek között a részleges napfogyatkozás pontos időpontját és az elfedett napkorong-területét.
A Nap megfigyelése: csak biztonságosan!
A Napba szabad szemmel, fényképezőgéppel, távcsővel, mobiltelefon fényképezőgépével vagy binokulárral megfelelő védelem nélkül belenézni maradandó szemkárosodást, akár vakságot, az eszközben pedig károsodást okozhat.
- Szabad szemes megfigyeléshez csak sértetlen, megbízható forrásból származó, ISO 12312-2 szabványnak megfelelő napfogyatkozás-néző szemüveget használjunk (a VCSE rendezvényén ilyen lesz ott)
- Hagyományos napszemüveg, kormozott üveg, hegesztőüveg nem megfelelő fokozata, CD/DVD, exponált film vagy fényképészeti negatív nem biztonságos.
- Távcső, binokulár vagy teleobjektív elé kizárólag az objektív teljes nyílását lefedő, rögzített, erre a célra gyártott napszűrő kerülhet. Az okulárnál használt kis „napszűrők” veszélyesek.
- Napfogyatkozás-néző szemüvegen keresztül se nézzünk távcsőbe vagy binokulárba: az optika összegyűjti a napfényt, és a koncentrált sugárzás a szemüveget is átégheti.
- Közösségi bemutatónál jó megoldás lehet a szakszerű kivetítés. Egyszerű lyukkamera, tésztaszűrő vagy a lombok rései is sok apró napsarlót rajzolhatnak egy világos felületre.
Mint arról beszámoltunk, brocken-hegyi kísértet jelent meg Kékesen, valamit arról is hírt adtunk, hogy lenyűgöző videó készült 400 kilométer magasból.

