“Minden, amit kitalálok, minden, amit elképzelek, a valóság alatt marad, mert eljön majd a pillanat, amikor a tudomány alkotásai túltesznek a képzelet szüleményein. ” Ezt mondta anno Jules Verne, író, tudományos-fantasztikus irodalom korszakalkotó alakja. Úgy tűnik, a világ a tekintetben nem sokat változott, hogy a valóság időnként valóban túlszárnyalja a legvadabb elképzeléseinket is. A kérdés az, hogyan változik, változhat életünk világunk az elkövetkező 20 évben? A víziókat Gerd Leonhrad jövőkutató és Udo Gollub vázolja.
Megváltoznak a városok, más lesz a közlekedés
Az önjáró autók, amelyek már több amerikai város útjait járják, és tényleg valósággá váltak, és nincsenek messze attól, hogy tényleg mindenki használhassa őket. Néhány hónapja hónapja elsőként kapott hazánkban közúti tesztelési engedélyt az óbudai központú Aimotive. Ez azt jelenti, hogy bárhol szembejöhet velünk egy robotsofőr által vezetett jármű.
Bő két év múlva pedig már vezető nélküli autók közlekedhetnek a London és Oxford közti 100 kilométeres úton. Úgy tűnik, rövid időn belül a teljes iparág átalakul. A robotika fejlődésével telefonon rendelhetünk gépjárműveket, amik házhoz jönnek, és a kért helyszínre szállítanak. Nem kell parkolnunk, csak a megtett távolságot fizetjük, és utazás közben produktívan tölthetjük az időt. Nem lesz szükség vezetői engedélyre, mint ahogyan autó bérlésre sem.
Az elektromos autók elterjedésével a városok kevésbé lesznek zajosak, mert az új autók árammal működnek. A villamosenergia olcsó és tiszta lesz, hiszen a napenergia előállítása 30 évig exponenciális növekedésben lesz, és egyre inkább meghatározóvá válik az energiafogyasztás terén. Hamarosan sokkal kevesebb autóra lesz szükségünk. A korábbi parkolókat parkokká alakíthatjuk. Kevesebb baleset lesz, az önjáró autók évente egy millió ember életét mentik meg.
A legtöbb autógyártó valószínűleg csődbe megy vagy átalakul. A hagyományos autógyártók innovációk sorával próbálnak jobb autókat gyártani, de a csúcstechnikával foglalkozó cégek (Tesla, Apple, Google) forradalmasításban gondolkodnak, négy keréken guruló számítógépet terveznek.
A települések szerkezete, lakossága is átalakul, lévén, hogy az emberek otthonról dolgozhatnak, így egyre többen törekednek majd arra, hogy szép, vidéki környezetben éljenek. Ez az életforma magával hozza a kertkultúra és hobbikertészet újraéledését, előretörését, vagyis aki teheti otthon termeli a legfontosabb zöldség-gyümölcseinek egy részét.
Modernizált technológia a mezőgazdaságban
A jövőben csúcsrobotok végzik a mezőgazdasági munkák nagy részét, ugyanakkor nagyobb jelentősége lesz a kisebb területeket művelő biogazdálkodóknak is.
Az aeroponikának sokkal kevesebb vízre van szüksége, mint a hagyományos művelési ágazatokban, így ennek is nagy jövőt jósolnak.
Az állattenyésztés is radikálisan megváltozik. Tetszik vagy sem, az első Petri-csészéből származó borjúhús már elérhető, és 2018-ban már olcsóbb lesz az előállítása, mint a marhahúsé. Az adatok szerint jelenleg a mezőgazdasági területek 30% -át szarvasmarha tenyésztésre használják, gondoljunk bele, hogy milyen hatalmas területek szabadulhatnak fel. Ez ökológiai szempontból számtalan előnnyel járna, igaz, hogy mindehhez az étkezési szokásainkon is változtatni kell. A fehérje utánpótlását megoldó alternatíva a rovarfehérje is, amire már egy egész iparág rástartolt. Miután több proteint tartalmaz, mint a hús, alternatív fehérjeforrásként kerül majd a piacra.
Energia és víz van, és lesz
Tavaly több napelemmel működő rendszert telepítettek, mint fosszilist. Az energiavállalatok igyekeznek korlátozni a hozzáférést a megújuló energiaforrásokhoz, de a technológia rohamos fejlődése valószínű, hogy “gondoskodik”a megoldásról.
A sós víz sótalanítása az egyre hatékonyabb technológia miatt egyre olcsóbb, így megoldódni látszik a vízkérdés is, de a vízkészletek védelmére továbbra is nagy hangsúlyt kell fektetni.
Telefonokkal kontrollált egészség
Már vannak olyan cégek, akik orvosi eszközt építenek a mobiltelefonokba (a Star Trek-ből származó “Tricorder” -t), ami képes az telefont használó személy egészségügyi állapotát felmérni, retina- vérellenőrzést végez, melyből alapdiagnózist állít fel. 54 markert elemez, amelyek majdnem minden betegséget azonosítanak. Ezek a készülékek elérhető áron kerülnek forgalomba, így hamarosan mindenki számára elérhető lesz egy-egy orvosi elemzés.
A statisztikák szerint az átlagéletkor évente 3 hónappal nő. Négy évvel ezelőtt 79 év volt, ma már 80 ( országonként változik). Úgy tűnik, egyre hosszabb ideig élünk, és egyre többen megérjük majd a 100 évet.
2030-ban a számítógépek intelligensebbek lesznek, mint az emberek
A szoftverek terjedése az elkövetkező öt-tíz évben rohamos ütemben reformálja át legtöbb hagyományos iparágat. Gondoljunk csak az Uberre! Gyakorlatilag csak egy szoftverrel működik a rendszer. Nincsenek autói, mégis jelenleg a világ legnagyobb taxitársasága. Hasonló elveken működik az Airbnb is, ami a világ legnagyobb szállodai vállalata, és ők sem rendelkeznek ingatlanokkal.
A számítógépek exponenciálisan jobban megértik a világot.
Prognózisok szerint még az idei évben egy számítógép győzi le a világ legjobb Go játékosát, a vártnál 10 évvel korábban.
Az USA-ban a fiatal ügyvédek már nem könnyen kapnak munkát. A Watson ( mesterséges intelligencia) program segítségével alapvető dolgokban 90%-os, problémás estekben 70% pontossággal kaphat bárki jogi segítséget. A jövőben nagy valószínűséggel 90% -kal kevesebb ügyvédre lesz szükség, leginkább profi szakemberekre. A Watson már a nővéreknek is segít diagnosztizálni a rákot, 4-szer pontosabb, mint az emberi ápolónők.
A Facebook most is rendelkezik olyan arcfelismerő szoftverrel, ami jobban felismeri az arcokat, mint az emberek.
Kopogtat a nyomtatott világ
A legolcsóbb 3D-s nyomtató ára 10 év alatt 18 000 dollárról 400 dollárra csökkent. Ugyanakkor 100-szor gyorsabb lett. Minden nagyobb cipőgyártó cég elkezdte már a 3D-s nyomtatású cipők gyártását, de repülőgépek apróbb alkatrészeit is képesek kinyomtatni távoli reptereken, ha meghibásodik valami a gépen.
Az év végén már az új okostelefonok is 3D-s szkennelési lehetőségekkel rendelkeznek, így hamarosan akár otthon is nyomtathatunk magunknak kedvünkre való cipőt.
Az idén újdonságként tarolt a 3D-s technológiával épített ház, de Kínában már egy teljes 6 emeletes irodaépületet is építettek így.
A jóslatok szerint 2027-re a késztermékek 10% -át nyomtatják.
Igazság vagy hazugság?
A „moodies” nevű alkalmazás még azt is képes meghatározni, hogy milyen kedvünkben vagyunk. 2020-ra olyan applikációk lesznek elérhetők, amelyek az arckifejezésünkből megállapítják, hogy igazat mondunk-e. Képzeljünk el egy politikai vitát, amelyben nyomon követhető, hogy a felek mikor mondanak igazat és mikor hazudnak!
Üzleti lehetőségek
Ha vállalkozni szeretnénk, akkor érdemes alaposan körüljárni az adott terület tendenciáit, és jövőbeni lehetőségeit. Kicsit sarkított, de szakemberek szerint, ha a vállalkozási ötletünk nem működik telefonon, telefonról, akkor felejtsük is el. A 20. században sikerre vitt ötletek a 21. században már kudarcra vannak ítélve.
A feltételezések szerint egy biztosnak tűnik:
A jelenlegi munkahelyek 70-80% -a eltűnhet a következő 20 évben. Sok új lehetőség lesz, de azt egyelőre senki nem látja, hogy lesz-e mindenkinek munkája.
Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság ügyvezető igazgatója nyilatkozott a modernkornak, melyben elmondja:
“A technológia olyan szintet ér el, hogy már nem csak egyszerűen technikai vívmányokról beszélünk, hanem a napi életben megjelenő, az emberi intelligenciával versenyre kelő megoldásokról. A mesterséges intelligencia-rendszer összefüggéseket ismer fel, önmagát fejleszti és okosabbá válhat, mint mi vagyunk.
Ez a magyarázata annak, hogy egyre több utalás történik a szingularitásra, egy olyan eseményre vagy pontra, amely után semmi nem úgy lesz, ahogy eddig volt.
Egyes előrejelzések szerint az évszázad harmincas éveire gyakorlatilag minden, ami eddig igaz volt, megváltozik.
Címlapfotó/Vincent-Callebaut