Életmód

A legjobb locsolóversek egy csokorban

A locsolkodás régi, magyar  húsvéti hagyomány.

E szokás szerint húsvéthétfőn korán reggeltől a fiúk vízzel, újabban csak illatos kölnivel locsolják meg az ismerős lányokat.

Vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték

ugyanis még ötven évvel ezelőtt is elterjedt formájában vödörnyi vízzel locsoltak, vagy az itatóvályúba dobták a lányokat, akik a nemes alkalomra a legszebb ruhájukban pompáztak. A városokban, illetve napjainkban a finomabb formája az elterjedt, amikor kölnivel és locsolóvers elmondásával érdemelhetik ki a lányoktól a festett hímes tojást.

Hagyományos locsolóversek

Hagy legyen frissecske!
Így lesz a leányból
Szép piros menyecske!
Húsvét napja ma vagyon,
Tyúkot üssenek agyon,
Bor legyen az asztalon,
Kalács ide, mákos,
Forint ide, páros!
Szabad-e locsolni?

A legszebbik kislányt jobban megöntözöm,
És a pirostojást szépen megköszönöm.
És ezzel azt mondom, boldog ünnepeket,
Boldog húsvétot e ház népének.

Itt a húsvét, eljött végre, A szép lányok örömére.
Mert a lányok szép virágok, Illatos víz illik rájok.
Kit húsvétkor nem locsolnak, Hervadt virág lesz már holnap.
Ne fuss el hát, szép virágom, Locsolásért csók jár, három!

H.-Czékmány-Ilona-Húsvéti-locsolkodás

Örömmel és büszkén keltem fel ma reggel,
Hogy meglocsoljalak téged sok-sok szeretettel.
Sok házat bejártam, sok virágot láttam,
De ilyet, mint te vagy, sehol sem találtam.

Minden szőke, barna lány,
Mint a piros tulipán,
Virulva-viruljon,
Rózsapermet hulljon.
Íme, itt a kölni,
Szabad-e locsolni?

Itt a húsvét, eljött végre, A szép lányok örömére.
Mert a lányok szép virágok, Illatos víz illik rájok.
Kit húsvétkor nem locsolnak, Hervadt virág lesz már holnap.
Ne fuss el hát, szép virágom, Locsolásért csók jár, három!

Mókás locsolóversek

Húsvét hétfő reggelén
Mosolyog az ég is
Adjatok egy fél decit
Mosolygok majd én is.
Szabad-e locsolni?

Széplányokat kergetek, Az én kölnim permetez. Jó dolog a locsolás! Ide a piros tojást!

Felnézek az égre, A versemnek vége.

Egy csepp kölnit a leányok hegyibe, Poharamba sok italt, de izibe!

Olvasói sztorik