Virágzó vidékünk

Megünneplik a híres cecei dinnyét

A legszebb dinnyetorta és a legötletesebb dinnyeétel gazdáját is elismerik majd a fesztiválon.

Ha azt mondjuk, dinnye, mindenkinek Cece jut eszébe. Nem csak Fejér megyében, hanem az egész országban, hiszen a Dél-Fejér megyei görögdinnyének nincs párja. A megyén túl is tonnaszám árulják a mézédes cecei dinnyét, most pedig ünnepet is szerveztek kedvenc nyári gyümölcsünknek, írta a feol.

Az I. Cecei Dinnyenapon augusztus 4-én, vasárnap garantáltan a dinnye lesz a főszereplő.

Kocka alakú dinnyét termel a hódmezővásárhelyi gazda
Pap Róbertet pár éve foglalkoztatta a kockaformájú gyümölcs gondolata.

Lesznek kézműves- és kreatív foglalkozások, ahol terménymagokból lehet képet készíteni, Tanács Attila, hivatásos zöldség- és gyümölcsfaragó segítségével dinnyefaragás kezdődik, és lesznek különféle dinnyés versenyek is:  dinnyegurítás, -pakolás és -hajítás várja az érdeklődőket, de a kulináris megmérettetések sem maradnak el.

A helyszínen bárki nevezheti a legnagyobb, legédesebb, legkerekebb dinnyéjét – mindegyiket külön-külön –, valamint a legszebb dinnyetorta és a legötletesebb dinnyeétel gazdáját is elismerik majd.

A programot színesítik majd sztárfellépők, este pedig tűzijáték zárja a napot.

Kiemelt kép: Pixabay.com

Új zöldség született: íme a diborka
A dinnye és az uborka hibridje könnyen emészthető, magas rosttartalmú zöldség.
Olvasói sztorik