Otthon készült

Kocka alakú dinnyét termel a hódmezővásárhelyi gazda

A hódmezővásárhelyi Pap Róbert kocka alakú dinnyék előállításával kísérletezik. A kísérletező gazdának napokban beérett legelső, „sarkos prototípusa”, erről is mesélt a Sokszínű Vidéknek.

Lassabban nő a magyar dinnye, de a tavalyinál jobb szezon várható
Tavaly 4844 hektáron termeltek görögdinnyét az országban.

A férfi három hektáros területén öt éve termel, több fajta ízletes görögdinnyét.

A fiatal gazda idén kísérletezésbe kezdett, egy gömbölyű fajtájú dinnyét sikeresen belenövesztett saját gyártmányú kocka kalodájába.

Pap Róbert

Pár éve foglalkoztat már a kocka alakú dinnye gondolata, készítettem üvegből pár sablont házilag, de azokat tavaly a sarkok felől szétnyomták a dinnyék. Külföldről sikerült beszereztem két gyári sablont, amik erős műanyagból vannak, ezeket használtam arra, hogy kikísérletezzem végre a szabályosabb alakú, érett kockadinnyét

– árulta el Róbert.

A fiatalember úgy tudja, Japánban alkottak először kocka alakú dinnyét, azóta a szigetországban többféle formában, ipari mennyiségben készítik a különös gyümölcsöket. A japán termelők a kocka alakú dinnyéket étkezési célokra értékesítik, a többit a dísztökhöz hasonlóan inkább dekorációként használják fel. A különleges dinnyéket más országokban jóval drágábban mérik, mint a hagyományos, természetes formájú gyümölcsöket.

Az egyik kísérleti példány – Fotó: Pap Róbert

Oroszországban vannak termelők, akik kocka alakú dinnyét tömegesen állítanak elő, olyat is termesztenek, amiben már benne van egy kis vodka is. A vodkás dinnyéket úgy készítik, hogy a kocka alakú dinnyébe szedés után belefecskendezik az italt. Az itthoni, lelkesebb dinnyefogyasztók sima görögdinnyébe vágnak egy léket, ebbe öntenek bele kevéske vodkát, vagy pezsgőt, majd hagyják egy-két napig állni, és utána fogyasztják a különös csemegét

– mesélte a gazda.

A fiatalember tervezi, hogy a télen legyárt néhány saját méretű kalodaformát, és jövőre ezekbe növeszt majd újabb, kísérleti gyümölcsöket. Elmondta, bár a kocka alakú dinnyék íze a sarkoknál elmarad a megszokottól, formájuk miatt az utóbbi időben keresett portékái lettek a piacnak.

Az idei dinnyetermés a májusi időjárás miatt pár hetet késik, Hódmezővásárhely határában Róbert szerényebb mennyiségű, de kiváló ízvilágú dinnyékben bízik.

Új zöldség született: íme a diborka
A dinnye és az uborka hibridje könnyen emészthető, magas rosttartalmú zöldség.

Kiemelt kép: Pap Róbert

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik