Kertünk-Portánk

Fenyőt magról? Próbáld ki!

Tőzegföld, napfény és 2-3 hét - vajon mi lesz belőle?

Vagyunk néhányan, akik szeretjük a növényeket, és szívesen ültetünk. Habitusa és lehetősége szerint ki otthon szobanövényt, ki pedig a kertben sok mást, s akadnak, akik szívesen kísérleteznek is.

Sokan próbálkoznak például magról kis fenyőt nevelgetni. Ennek módja, hogy a magokat 1-2 napig beáztatjuk, lecsepegtetjük, majd savas kémhatású közegbe ültetjük. Ez lehet például tőzeggel kevert homokot, vagy komposztált fenyőkéreg.

A kis magokat a legjobb a felszínre szórni és csak fél centis réteggel letakarni. Optimális a 20 – 25°C hőmérséklet és a magas páratartalom, de a folyamat gyorsul magasabb hőmérsékleten. A csírázás ideje átlagosan 2-4 hét, de ez fajonként különbözhet.

Ha valaki nem szeretne magokat gyűjteni, megpróbálkozhat egy másik módszerrel is.

Fotó: Demeter Krisztina

Demeter Krisztina a közösségi oldalon osztotta meg egyik ,,kísérletét”. Miután a tobozokból szedett fenyőmagokat hiába ültette el, nem járt sikerrel, úgy döntött, más módon próbálkozik. Tobozokat ültetett el  tőzegfölddel kevert virágföldbe.  A tobozt úgy tette a földbe, hogy félig ellepje a föld, és arra is figyelt, hogy csak olyan tobozokat ültetett el, melyek nyitottak és egészségesek voltak.

Ezután meleg, napfényes helyre tette a kis ültetvényeket, reggel-este fentről locsolta őket. Most, 2-3 héttel később a tobozok némelyike az élet jeleit mutatja.

Krisztina tobozain láthatóak zöldellő hajtások, meglátjuk, a jövőben hová fejlődnek.

A kísérlet eredményét nyomon lehet követni Krisztina csoportjában. Sok sikert kívánunk!

Kiemelt kép: Demeter Krisztina/a kihajtott toboz képe illusztráció

Varázslatos örökzöld erdő: gyógyhatású fenyőfélék
Fenyőtea, fenyőfürdő, borókabor, fenyőzselé, fenyőméz.
Olvasói sztorik