Mozaik

Kacsamáj, halászlé és társaik: megkóstolták Magyarország ikonikus ízeit

A kiemelt ételekhez kiemelt borokat is választottak a szakemberek.

A magyar hagyományokra és gasztronómiai sokszínűségre épülő élmények ismertetése a célja annak az együttműködésnek, amelyben még szeptemberben egyezett meg a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ)  gasztronómiában meghatározó szereplőkkel, írja a Turizmus.com.

A szeptember elején aláírt nyilatkozat széles körű egyetértés eredménye, hiszen jóváhagyta a Magyar Bocuse d’Or Akadémia Egyesület, a Magyar Konyha Magazin Kiadó Kft., a Magyar Vendéglátók Ipartestülete, a Pannon Gasztronómiai Akadémia Egyesület, a Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesület, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium, továbbá a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány és a Magyar Turisztikai Ügynökség.

A megegyezés értelmében az MTÜ a gasztroturisztikai és kommunikációs felületein a kiválasztott ételeket helyezi reflektorfénybe a hazai és nemzetközi megjelenések és további kezdeményezések alkalmával. A fogásokat minden esetben egy-egy neves séf által elkészített módozat hitelesíti és egyúttal személyesíti meg a fogyasztó, a turista számára.

Magyarország ikonikus ételei

  • libamáj/kacsamáj hidegen készítve,
  • körözött színes grillezett paprikasalátával,
  • gulyás,
  • halászlé,
  • töltött káposzta,
  • csirkepaprikás galuskával (alternatíva: harcsapaprikás csuszával),
  • szarvasgerinc (elkészítési javaslat: erdei gombákkal/vadasan),
  • tojásos nokedli salátával,
  • somlói és dobostorta.

A kiemelt ételekhez kiemelt borokat is választottak neves szakemberek.

Az október 28-án megrendezésre került Turizmus Summit menüsora már ezeket a kiemelt ételkülönlegességeket tartalmazta, a hozzájuk választott borokkal párosítva.

Kiemelt kép: MTI/Beliczay László

Gérard Depardieu is megízlelte a szegedi mesterszakács remekeit
Sokszor hívták külföldre dolgozni, de ő hű maradt a Tisza-parti városhoz.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik