Mozaik

Örökre megváltoztatta a karácsonyi tradíciót, hogy madarakat mentsen

A 120 éves amerikai hagyomány több tízezer önkéntest vonz.

December 14. és január 5. között madárszerető önkéntesek tízezrei nyitják meg ajtajaikat Amerikában, hogy az időjárás viszontagságaival dacolva madarakat számoljanak. Annyit, amennyit csak tudnak. Az Audubon Karácsonyi Madárszámolás nevű akcióban egész családok vesznek részt.

Amerikában ez immár a hagyomány része, de nem egészen így ment ez régebben.

A BirdLife szerint 120 éve, amikor a tradíciót megteremtették, még vadászok csoportjai űztek sportot abból, hogy amennyi vadállatot csak láttak ilyenkor a természetben, azt lelőtték, szórakozásból. Csapatok versengtek egymás között, kinek mennyi jön össze.

Madarak millióit számolják meg Magyarországon
Tavaly a számlálásban mintegy 25 ezren vettek részt.

A természettudósok populációk kihalásától tartottak, így 1900 karácsonyán Dr. Frank M. Chapman, az Audubon Magazin alapítója egy sokkal szebb karácsonyi szokást kezdett elterjeszteni: elkötelezett társaival Torontótól Kalifornáig madárszámolásba kezdett. A szokás pedig annyira népszerű lett, hogy 2018-ban az amerikai kontinensen, illetve a nyugati féltekén már közel 80 ezren indultak útnak a természetbe a madarakért.

48 millió madarat számoltak össze, amelyek 2600 különböző fajból kerültek ki.

A számolás pedig természetesen nem öncélú, hiszen az önkéntesek munkája nagyban hozzájárul ahhoz, hogy természettudósok és a természetvédők pontosabb képet kapjanak a madárpopulációk állapotáról, a változásokról.

20 ezer vadlúd már megérkezett Tatára
Megdőlhet a tavalyi rekord: idén is élő közvetítésben nézhetjük az Öreg-tó életét.

Kiemelt kép: Pixabay

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik