Mozaik

Madarak millióit számolják meg Magyarországon

Október 5-6-án zajlik a program hazánkban.

1993-ban a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International útjára indította az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot, melynek keretein belül az érdeklődők a madarak őszi vonulását figyelhetik meg és rögzíthetik.

Idén ősszel október 5-6-án zajlik a program hazánkban – adta hírül az esemény magyarországi koordinációját végző Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

1822. május 21-ig senki nem tudta, hová tűnnek a madarak télen
Aztán találtak egy nyíllal átlőtt gólyát.

Az MME országszerte 18 megyében és a fővárosban, összesen mintegy félszáz helyszínen várja az érdeklődőket, a program során pedig többek között távcsöves madármegfigyelésre, kenutúrára, játékos vetélkedőkre és madárgyűrűzésre is sor kerül.

A rendezvény egyben játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt.

Fotó: Morvai Szilárd

A költési idő végén madarak milliói indulnak hosszú, kontinenseken át ívelő vándorútra szerte Európában. A hazánkon átívelő vonulási útvonalak mentén a madarak megpihenhetnek és a mezőgazdasági területek közé beékelődő természetes élőhelyeken táplálkozhatnak.

A hortobágyi halastavakon darvak ezrei figyelhetők meg, a halastavakon a ritka de szerencsére növekvő állományú, fokozottan védett halászsas is látható. A szintén fokozottan védett fekete gólya 50-100 as csapatokba verődve figyelhető meg az ország légterében. A Tisza árterén költő bakcsók is szeptemberben indulnak déli irányba, de az egyre növekvő hazai kékvércse állomány vonulása is  ilyenkor zajlik az alföldi élőhelyén.

Tavaly a számlálásban mintegy 25 ezren vettek részt, s 5,2 millió vonuló madarat sikerült megszámolni.

A programról bővebben IDE kattintva lehet tájékozódni.

Százezernyi gólya indul a szellők szárnyán Isztambulból Afrikába
Felemelő látvány a gyülekezés és a fegyelmezett összetartás.

Kiemelt kép és kiegészítő információ: Morvai Szilárd

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik