Húsz évvel ezelőtt, 2000. január 30-án, a késő esti órákban a romániai Nagybánya mellett, Zazar település szomszédságában átszakadt az ausztrál-román tulajdonú Aurul nemesfémbánya 93 hektár területű zagytározójának a töltése.
Ennek következtében mintegy százezer köbméter, cianiddal és nehézfémekkel erősen szennyezett, toxikus víz került a Zazar, majd a Lápos-patakba, onnan pedig a Szamosba, a Tisza mellékfolyójába, majd a Tiszába. Így 3 napon keresztül, mintegy 120 tonnányi ciánvegyület jutott Európa egyik leggazdagabb élővilágú vízrendszerébe.
Gyors gyógyulás
A felső tiszai részen, Tokaj és Tiszalök között majdhogynem teljes pusztítást végzett a cianidszennyezés. Az alsóbb szakaszokon, ahol nagyobb a víztömeg, kanyargósabb a folyó, voltak olyan védettebb helyek, ahol meghúzódhattak a halak. Nehéz megjósolni, hogy 5-10 vagy 15 éves távon fog-e helyreállni az élővilág
– nyilatkozta a ciánkatasztrófáról készült filmben Józsa Vilmos halbiológus.
És talán a természet csodájának is köszönhető az, hogy még a legoptimistább előrejelzéseket is meghazudtolta a Tisza. Azon a nyáron ugyanis már halakat lehetett fogni a Tisza-tó horgászhelyein. A csodához természetesen komoly emberi munkára is szükség volt. A méreg levonulásakor vízügyi szakemberek dolgoztak azon, hogy a szennyezés a folyómeder közepén vonuljon le, és ne érintkezzen a sekélyebb vizekkel, árterekkel, tavakkal, holtágakkal.
A későbbiekben találóan Noé bárkájának is nevezett vízkormányzási intézkedések, közöttük a Kiskörei Duzzasztómű rendkívüli üzeme, a Tisza-tavi öblítő csatornák és ártéri fokok lezárása lehetővé tették, hogy a Közép-Tisza vidékén a mérgező anyagot a folyó medrében lehetett levezetni. Ennek köszönhetően a hullámtér, a biológiai sokszínűséggel rendelkező holtágak és a Tisza-tó öblözeteinek páratlanul gazdag élővilága gyakorlatilag nem károsodott, olvasható a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság oldalán.
A Magyar Országgyűlés a tragédiára emlékezve 2000. június 16-án elfogadott határozatának 10. pontjában február 1-jét a Tisza élővilágának emléknapjává nyilvánította.
Az igazi természeti csodát pedig a tavaszi áradás hozta el. A halászok a riportfilmben arról beszéltek, hogy soha jobb időben nem érkezhetett volna ilyen hosszan tartó áradás. Mintha a folyó magát gyógyítaná a 2010-es árvizekkel. Az árterek megteltek friss vízzel, mocsaras területeken természetes halbölcsők alakultak. A halászok pedig a mesterséges telepítések mellett az árterek vizeiből is megkezdték a halivadékok mentését és visszavezetését a folyóba.
Kártérítés és a következmények
Magyarország 29,3 milliárd forintos kárigényt jelentett be, amely tartalmazza az élővilágot ért károk helyreállítási költségeit is. Románia az Aurul vállalatot tette felelőssé a szennyezésért, az ottani vizsgálat szerint azonban a katasztrófa „előre nem látható körülmények” következménye.
Miután az Aurul a peren kívüli megegyezésre vonatkozó ajánlatra nem válaszolt, a magyar állam 2001-ben kártérítési pert indított a vállalat ellen. A Fővárosi Bíróság 2006-ban közbenső ítéletként kimondta, hogy a katasztrófáért az Aurul jogutódja, a Transgold is felelősséggel tartozik. Időközben azonban a Transgold cég csődeljárása is lezárult a román bíróságok előtt, ezért felperes hiányában a kártérítési per is véget ért…
A Tisza élővilága néhány év alatt helyreállt, ami a kutatók szerint egyrészt köszönhető annak, hogy a szennyezés a téli időszakban történt, mikor nem burjánzott úgy az élet a folyón. Másrészről a vízügyi szakemberek munkájának és a tavaszi, hosszú áradásnak.
És, hogy mi a tanulság? Ahogy a Délmagyarország hasábjain egy hidrobiológus is fogalmazott: ne csak akkor figyeljünk a Tiszára és a magyarországi folyóvizekre, ha baj van. Komoly pénzt kell áldozni a kutatásokra a folyókkal, az élővilágukkal, a természetes, illetve az épített környezetükkel kapcsolatban.
Kiemelt képünkön résztvevők a “Tisza – A megmérgezett folyó” címû fotókiállítás megnyitóján a Szolnoki Galériában a tiszai ciánszennyezés évfordulóján, a Tisza élővilágának emléknapján 2016. február 1-jén – Fotó: MTI/Mészáros János
