Mozaik

Állatvédők gondozzák a megmentett 29 grammos mókusbébit

Sikerült az állat testhőjét stabilizálni és már jóízűen cumizik is.

Miskolcon, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Ápolási Otthonának a kertjéből hozták el a mentőállomás munkatársai a kis mókust, akit valószínűleg az anyukája ejthetett le és így találták meg az ott dolgozók. A Facebook-on azt írták hozzászólásban, hogy egy darabig vártak az anyukára, hátha visszajön érte, de mivel sok idő telt el, félő volt, hogy kihűl az állat, ezért hívták a mentőszolgálatot.

A mókus feje tele volt zúzódásokkal és véraláfutásokkal. A madármentő állomás munkatársa portálunknak elmondta, hogy minden mentett állat esetében van egy kritikus 4 nap. Ha ezt túléli, akkor minden esély megvan rá, hogy sikerül felnevelni. Az állatka mindössze 29 gramm súllyal érkezett.

A madármentő állomás a Facebook-on írta azt bejegyzésében, hogy a mókuskát két óránként kell etetni. A cumi még kicsit szokatlan neki, de próbálkozik.

Így ette meg első vacsoráját emberkézből a kis mókus:

A Mályi Madármentő Állomás  kéri, hogy aki szeretné támogatni tevékenységüket, az 500 forintos telefonos hívással vagy sms küldéssel megteheti.

Hívja a 13600-at és üsse be a 50-es kódot vagy SMS küldésekor 13600 a címzett, az sms szöveg pedig 50.

Minden beérkezett adományt a mentőállomás fenntartására és a beteg állatok gyógyítására fordít.

Kiemelt fotó: Mályi Madármentő Állomás

Újszülött mókust talált az ágyában, a legédesebb háziállat lett belőle
Thumbelina imádja a rukkolát, és utálja a többi mókust.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik