A lakástulajdonosok, kivitelezők egy része a mai napig nincs tisztában azzal, hogy a védett állatokat érintő épületmunkák természetvédelmi hatósági engedélyeztetést igényelnek, a természet védelméről szóló törvény szerint. Tehát ha egy épületről valaki fecskefészket akar leverni, ahhoz március 31-ig kell engedélyt kérnie a természetvédelmi hatóságtól.
A Velencei-tónál álló egyik szálloda felújítási munkálatainak során járókelők vették észre, hogy több fecskefészket is levertek a kivitelezők, erről a Facebook egyik csoportjában posztoltak is. Az esetről fénykép is készült, majd értesítették a Duna-Ipoly-Nemzeti-Parkot, akik kiderítették, hogy a szálloda felújításra hivatkozva engedélyt kapott a fészkek eltávolítására azokon a területeken, ahol terasz van, mert zavarja a vendégeket.
A felújítás után kötelező új fészkeket kihelyezniük, és a fecskehálót eltávolítaniuk.
Vannak épületek, ahol a fecskéket mindenképpen távol kell tartani, ebben az esetben ajánlott az ellenintézkedéseket, a fészkek leszedését, a riasztó eszközök felszerelését a költési időszakon kívül, október-február között kell elvégezni. Április 1. és október 1. között, tehát a fészkelési időszakban azonban a fecskék fészkének eltávolítása tilos.
Kiemelt kép: Pixabay.com