A vadállatok is távolságot tartanak egymástól a különböző betegségek elkerülésének érdekében. Egyes fajok, mint például a csimpánzok és a mézelő méhek, szigorú intézkedéseket vezetnek be a betegség terjedésének megakadályozására, írja a National Geographic.
A koronavírus-világjárvány által leginkább sújtott országokban az emberek kerülik az egymással való érintkezést, és igyekeznek otthon maradni. Magyarországon is egyre többen tesznek így, hogy lassítsák a COVID-19 terjedését.
Az állatok speciális érzékszerveikkel észlelhetnek bizonyos betegségeket még a látható tünetek megjelenése előtt, és megváltoztathatják a viselkedésüket a betegség elkerülése érdekében.
A mézelő méheket károsító baktériumbetegségek különösen pusztítóak, és van, amelyik a lárvákat támadja meg. A fertőzött lárvák vegyi anyagokat bocsátanak ki, amelyeket az idősebb méhek kiszagolnak, mint ahogy például a méh-feromont. És miután beazonosították a fertőzést, könyörtelenül megszabadulnak a beteg lárváktól: kidobják őket a kaptárból.
Ez az evolúciós adaptáció védi a kolónia egészségét
– mondta el Alison McAfee, az Észak-Karolinai Állami Egyetem entomológiai és növénypatológiai osztályának posztdoktori ösztöndíjasa.
1966-ban, miközben a csimpánzokat tanulmányozta a tanzániai Gombe Stream Nemzeti Parkban, Jane Goodall megfigyelt egy McGregor nevű csimpánzt. Az állat paralízisben szenvedett, amit egy nagyon fertőző vírus okozott.
A többi csimpánz megtámadta, és elüldözte a hordából. Egy alkalommal megfigyelte a kutatónő, hogy a paralízises csimpánz a többihez közeledett a fán, üdvözlésképp feléjük nyújtva a karját. De azok figyelemre se méltatták, a hátukat mutatva neki távoztak onnan.
McGregor teljes két percig ült ott mozdulatlanul, és bámult utánuk
– jegyzi meg Goodall Az ember árnyékában című, 1971-ben megjelent könyvében.
Goodall kutatása során más eseteket is rögzített számkivetett, paralízises csimpánzokról, és akadt néha olyan is, amikor visszafogadták őket a csapatba.
Az emberekhez hasonlóan a csimpánzok esetében is a betegségtől, a torzulástól való félelem és az undor okozhatja ezt a fajta viselkedést, amivel el is kerülik annak a lehetőségét, hogy megfertőződjenek.
Kísérleteiben Joseph Kiesecker tudós azt találta, hogy hasonlóan a mézelő méhekhez, az ebihalak is kémiai jelekre támaszkodnak annak meghatározására, hogy ki beteg vagy sem közülük.
Általában nyolc hétig tart, míg a panulirus argus nevű halálos vírussal fertőzött homárok maguk is fertőzővé válnak. A homár már a fertőzés után négy héttel észleli, és elkerüli a beteg egyedeket, az általuk kibocsátott vegyi anyagokat felismerve.
A megfelelő partner kiválasztása
A párzáskor is egészséges társat választanak az állatfajok.
A nőstény egerek is kiszagolják a vizeletükből a hím egerek esetleges fertőzöttségét a Nyugat-Ontario-i egyetem kutatói szerint.
A hím guppikat is hasonló “vizsgálatnak” vetik alá potenciális partnereik. A parazitamentes társat részesítik előnyben a nőstény guppik: a fertőzés vizuális nyomai, mint a sérült uszonyok, de a fertőzött bőr által kibocsátott vegyi anyagok is azt eredményezik, hogy elhajtják a hím egyedet maguktól.
Tőlünk eltérően az állatok nem jöttek még rá, hogy ha “otthon maradnak”, azzal csökkenthetik a fertőzések átviteli sebességét. De nekünk, embereknek megadatott ez a tudás, ami óriási különbség
– összegezte Kiesecker.
Kiemelt kép: Pixabay