Virágzó vidékünk

Már lehet nevezni az Év Fája versenyre

Van kedvenc fád? Jelöld az év fája versenybe!

Nemrég hirdettek győztest az Európai Év Fája versenyen, ahol a tavalyi év fája a kaposvári Szabadságfa az előkelő 7. helyezést érte el, de az Ökotárs Alapítvány által meghirdetett versenyre már várják az idei év jelentkezőit.

A Madarak és Fák napjáig, május 10-ig lehet nevezni a 2020-as Év Fája versenybe egy-egy közösség kedvenc fáját, hogy részt vehessen a minden évben megrendezett megmérettetésen. Idén is olyan fák vagy facsoportok nevezését várja a vetélkedőt szervező Ökotárs Alapítvány, amelyek fontos szerepet töltenek be a jelölő közösség, a környéken élők életében. Előnyt jelent, ha a jelöltet sokan támogatják, őshonos fajt képvisel, közterületen áll, ha életét vagy életterét veszély fenyegeti. Nem számít azonban a faegyed vagy a facsoport szépsége, mérete vagy életkora.

Fotó: Facebook/Év Fája

A nevezett fák illetve facsoportok közül az Ökotárs négytagú szakmai zsűrije választja ki azt a 12-15 döntőst, amelyekre a közönség a júliustól októberig tartó voksolás folyamán szavazhat.

Hős Fa is kiválasztásra kerül. Erre a címre olyan fák vagy facsoportok jelölését várják, melyek élete vagy természetes környezete, élőhelye veszélyben van, és amelyek megmentéséért a jelölők sikeresen küzdöttek vagy küzdenek még most is.

A jelöléseket az evfaja.hu oldalon regisztrálva, az ott található űrlap kitöltésével, kizárólag online lehet beadni.

Kiemelt kép: Pixabay.com

Kiderült, hogy énekelnek a fák
Az ember közeledtére minden növény nyugtalanná válik.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik