Kertünk-Portánk

Idén hamarabb jelentek meg kártevők a földeken

Idén hamarabb jelentek meg kártevők és a kórokozók, mint a korábbi években - hívja fel rá a figyelmet a szakértő. Fontos, hogy a gazdák időben elkezdjék a védekezést a rovarok és a gombák ellen is, hiszen akár tonnákban mérhető kárt is szenvedhet a termény.

Aki kukoricát termeszt, az tisztában van vele, hogy a növényekre számos veszély leselkedik: a bagolylepkék, a kukoricamoly és a kukoricabogár a rovarkártevők közül csökkentik a termést. Idén a rovarok rajzása meglepően korán, már a kukorica címerezése előtt elindult. A rovarok által okozott kár mértéke évi 0,7-1,0 tonna átlagosan.

Nem csupán a rovarok különböző alakjai, de a gombák is fenyegetést jelentenek a kukoricára. Mindegy ugyanis, hogy túl csapadékos vagy épp extrém száraz az időjárás: mindkét szélsőség kedvez valamelyik gombafaj felszaporodásának, főképp a megrágott, károsodott kukoricaszemekben. Ha pedig a kukoricában túl magas a gombatoxin értéke, az akár a termény eladását is megakadályozhatja!

Éppen ezért a védekezést időben meg kell tenni – hangsúlyozza Schwicker Imre növényvédő szakmérnök, telepvezető a Hírös Agrária Kft-től.

A kártevők szaporodásának nyomon követésére léteznek különböző monitoring állomások. Aki gazdaként naprakészen szeretne tájékozódni az aktuális helyzetről, annak megéri ingyenesen regisztrálnia az Evalio Agrosystem rendszerbe. Itt találhat friss információkat a rovarok rajzásáról

– hívta fel rá a figyelmünket a szakember.

Problémás lehet a napraforgó gondozása is, hiszen a növényt szár- és levélbetegségek, illetve később tányérbetegségek támadhatják meg. Ezek ellen gombaölő szereket vethetünk be. A permetezést a legtöbben összekötik a megtermékenyítést segítő bóros lombtrágyák, valamint a levéltetű elleni rovarölő szer kijuttatásával. A szezonnak ebben a szakaszában ez még hagyományos permetezővel is megoldható, nem kell hidas traktort alkalmazni, mint amikor a napraforgók már virágoznak.

Fotó: Getty Images

Már egy jó tanács is mérhető hozamnövekedéshez vezethet

Mit tehetünk még a bőséges termés érdekében? Kérjük ki a hozzáértők véleményét! A szakértői tanácsok úgy vezetnek magasabb hozamhoz, termésszint-emelkedéshez, hogy sokszor nincsen, vagy csak minimális a gazda által ráfordítandó pluszköltség. Hosszú távon ráadásul egy jó tervvel, jóval több marad a termelő zsebében.

A tapasztalat jó iskola, csak magas a tandíj! Mi segítünk a gazdáknak levonni azokat a következtetéseket, amiket sokan csak évek távlatából látnak át

– mondja Schwicker Imre.

Célunk, hogy a termelők az idény végén el tudják mondani, hogy jövedelmezőbben termeltek és javítottak a technológiájukon is.

A szakértői tanácsadás – a sablonra írt agrárcikkekkel szemben – segít a megfelelő, egyéni igényekre szabott gazdálkodási terv összeállításában. A Hírös Agrária Kft-nél a személyes kontaktusban hisznek, hiszen mindenki problémája egyedi. Az ugyanakkor általános tapasztalat, hogy egy-egy jó tanács is jelentős hozamnövekedést eredményezhet.

Mi nem konkrét márkákat tukmálunk: a készletünkben minden alaptermék megtalálható. Az ügyfél döntése, mennyit szeretne költeni, milyen árkategóriában és hatóanyaggal választ terméket. Mi mindössze bemutatjuk a lehetőségeket. A legfontosabb termékek mind itt vannak a raktárunkban, azonnal vihetőek, de általában 1 munkanapon belül tudunk beszerezni bármit. Szükség esetén pedig a területre is szívesen kimegyünk

– zárja a szakértő.

Kiemelt kép: Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik