Kertünk-Portánk

Birkákat vetettek be a városszépítésbe Hódmezővásárhelyen

A környéken lakók véleménye megoszlik a takarító juhokról.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat a Zöld Vásárhely Program keretében kísérletképpen 33 fekete racka juhval teteti rendbe a Vöröskereszt utcában, vagyis a belváros közelében lévő gazos telkét, írta a Délmagyar.

A telken vannak olyan részek, ahol a derékig érő gazban alig látni a birkákat. Itt a terepadottságok miatt nehezebb is lenne a fűkaszálás.

Egy nap alatt sztárok lettek a Londonban legelésző juhok
A kezdeményezést az uralkodó, II. Erzsébet fia, a trónörökös Károly herceg is támogatja.

A birkák tulajdonosa Sirkó Zoltán ingyen adta kölcsön a jószágokat a városnak. A tervek szerint a birkákat a Téglagyári tanösvénynél is bevetik.

A környéken lakók véleménye megoszlik a takarító juhokról. Akad, aki helyesli és a látványnak is örül, mások viszont arra panaszkodnak, hogy két nap elteltével érezni lehet az állatok szagát.

Csongrád-Csanád megyében egyébként más települések is bevonják a zöldterületek gondozásába a jószágokat. Pitvaros külterületén egy vizenyős, nádas területet az önkormányzat bivalyai legeltek le, míg Mártélyon a fénysorompó körüli területet tették rendbe a birkák.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ

Vadvirágos réteket alakítanak ki Veszprémben
Budapest, Szeged, Hódmezővásárhely után itt is igyekeznek a városon belül speciális életközösségeket kialakítani.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik