Életmód

Pingvin Pityu óvja az ország első PET-faluját

A megnyitón megáldották a templomot is.

Átadták az ország első műanyag palackokból épült PET-faluját és Öko-táborát a mezőberényi Piknik Parkban. A park üzemeltetője és az ÖTHÉT Egyesület együttműködésének célja az élményalapú oktatás megvalósítása. Szeretnék elérni, hogy ennek keretei között már gyerekkorban kialakuljon a környezettudatos viselkedési forma. A projekt a szelektív hulladékgyűjtést és környezetvédelmet népszerűsíti a gyermekek körében játékos, interaktív formában.

petfalu1

A mintegy 20 ezer újrahasznosított palackokból négy ház, egy szökőkút, valamint egy templom épült a faluban, melynek kabalafigurája Pingvin Pityu. Minden épületnek más funkciója van, így az egyik például a bioház, egy másik a faluház nevet viseli.

Miért Pingvin Pityu?

A környezet- és természetvédelem jegyében azért választották a déli madarat kabalául, mert a pingvinek élőhelye a globális felmelegedés miatt csökken, így veszélyben van a jövőjük. Ám az egymásra figyelés különös jellemzőjük, hiszen úgy melegítik egymást a hidegben, hogy összehúzódnak, és egy kört alkotnak, ahol egymáshoz bújnak, majd folyamatosan váltják egymást, hogy aki a kör szélén állt, az is átmelegedjen.

Az átadó ünnepségen megáldották a falu templomát, majd az ötletgazda, Tóth János megkongatta a templom harangját.

petfalu3

A PET-faluban a környezetvédelem jegyében számos ötletet is adnak az újrahasznosításra. Itt hulladékból van termékkiállítás, autógumiból asztal, székek, versenyautó, papírból bútorok vagy például papírcsocsó. Igen látványos és hasznos ötletekkel mutatják meg kicsiknek és nagyoknak, hogy mi mindent lehet hulladékból készíteni – írta a behir.hu.

A tervek szerint a falut a jövőben újabb épületekkel bővítik.

Fotók: Facebook/Mezőberény

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik