Virágzó vidékünk

Őszi csoda: magasba szökött a Bükk egyik karsztforrása

Ismét működésbe lépett a túrázók egyik kedvenc látványossága.

Az elmúlt napok cspadékos időjárásának következtében a Bükkben mostanáig beszivárgott víz elérte azt a mennyiséget, amely működésbe hozta Vörös-kői időszakos karsztforrást.

Vöröskői-alsó-forrás

A Vöröskői-alsó-forrás Felsőtárkánytól északra található, melyet a Stimecz-ház melletti Vöröskő-völgyön keresztül lehet megközelíteni, csak a vízfolyást kell követni. Látványos vízsugarát annak köszönheti, hogy a korábbi természetes forrástóban buzgárszerűen feltörő víz környezetét az 1970-es években olyan módon építették ki, hogy a víz csak egy felfelé mutató szűk nyíláson át távozhasson.

A forrás aktivitása a karsztvízszint emelkedésével, csökkenésével áll összefüggésben, így általában a hóolvadást követően, kora tavasszal tör fel. Csapadékos években előfordul, hogy nyáron és ősszel is ontja magából a vizet, bár az utóbbi években sokszor be sem indult.

Az Egererdő Zrt. Facebook-oldalán osztotta meg október 17-én szombat délután a hírt, miszerint beindult a Vörös-kő karsztforrása, melyhez egy fotót is közöltek, amelyet Varga-Seresné Darmai Évától kaptak.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik