Ez a verébnél alig nagyobb, nagyfejű madár Európában, Afrika északi tájain és Ázsia déli részein elterjedt. Bárhol megél, ahol az életéhez nélkülözhetetlen vizet megtalálja. Magyarországon is honos, a Duna és a Felső-Tisza állandó otthont nyújt számára. Télen is itthon marad, de a hidegebb övezetekről délebbre vándorol – írta a madárról a Vörös és zöld oldal.
Nem számítottam arra, hogy egy hagyományos séta során a napokban jégmadarat sikerül lencsevégre kapnom, ráadásul a kisfiam segítségével, aki több alkalommal is kiszúrta, hol pihent meg pár pillanatra ez a rendkívül fürge kis madár
– mondta el a Sokszínű vidéknek Harmath Beáta, aki elmondása szerint már többször látott jégmadarat ott, ahol a Bükkös-patak belefolyik a Dunába és feljebb, Izbég felé is.
Beátától megtudtuk, hogy ezt a fürge kis madárkát nem nagyon szokták városi környezeteben elcsípni, szinte mindig lesből, profi gépekkel, objektívvel, komoly előkészületek után tudják fotózni. Ez most Szentendrén minden előkészület nélkül sikerült.
![Jégmadár vadászott Szentendrén 1](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2021/02/jegmadar07.jpg)
Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a színes madár, a vadon élő szárnyasaink egyike legszebbike. Nem csak megjelenésében különleges, hanem még egy görög mitológiai történet is fűződik hozzá:
Alküonéről kapta latin nevét (Alcedo atthis), aki Kéüx király felesége volt. A királyné megálmodta férje vízbefulladását, és mikor meglátta a halott királyt, az istenek jégmadárrá változtatták. Kétségbeesett jajongására az istenek megszánták, férje is madárrá válhatott, így a halál után is együtt maradhattak.
![Jégmadár vadászott Szentendrén 2](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2021/02/jegmadar06.jpg)
A magyar neve a német Eisvogel tükörfordítása, a név valószínűleg türkizkék színéből ered. További ismert nevei: jégvágó és a táplálkozására utaló halászmadár, halászó jégmadár, halászka, halászpéter, de vannak területek, ahol vízikirálynak vagy dunapávának nevezik.
![Jégmadár vadászott Szentendrén 3](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2021/02/jegmadar02.jpg)
Táplálkozása is látványos. Víz melletti fák ágairól vagy a víz fölött „szitálva” figyeli a felszín alatti mozgást, és amint valami számára kedves eledelt észlel, lecsap rá.
Elsősorban kis méretű halak esnek zsákmányul, de ha a szükség úgy hozza, kistestű emlősöket és bogarakat is elejt. Különleges képességgel is felruházta az anyatermészet: télen még a befagyott vízfelszín repedésein, sőt, akár a vékony jégrétegen keresztül is képes vadászni.
Sokat eszik, mert rendkívül gyorsan emészt, ezért naponta közel 40-szer meg kell mártóznia.
![Jégmadár vadászott Szentendrén 4](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2021/02/jegmadar05.jpg)
Annak érdekében, hogy ez a repülő drágakő hosszú távon megmaradjon, oda kell figyelnünk vizeink és környezetünk tisztaságára, hiszen a szennyezett táplálék tovább rontja a jégmadarak túlélési esélyeit.