Virágzó vidékünk

Kisállatkert nyílt Szentendrén a skanzen szomszédságában

Szeretnének egy sünkórházat is létrehozni.

Valóra váltak Lovas József és Schütz Éva álmai: a Szentendrei Kisállatkert Alapítvány égisze alatt május 22-én, közvetlenül a skanzen szomszédságában kezdeményezésükre megnyílt a Szentendrei Kisállatkert.

A nyitás időpontját és körülményeit nem így terveztük, de a járvány közbeszólt. A nyitással az évek óta tartó munkánk nem ért véget, folyamatos fejlesztéseket és programokat tervezünk, az érdeklődőket sok szeretettel várjuk

– írták Facebook oldalukon.

Fotó: Harmath Beáta

A kisállatkert lakói között vannak őzek, szurikáták, vörös hiúzok, törpemalacok, kecskék, bárányok, fekete hattyúk, nutria, láma, Benett-kenguruk, juhok, szamár, teknősök, nanduk is.

A fejlesztések során a kisállatkert területén belül egy olyan helyet szeretnének létrehozni, ahol lehetőségük lenne sérült és beteg sünik gyógyítására és ideiglenes befogadására addig, míg biztonsággal vissza tudják engedni őket a természetbe.

Fotó: Harmath Beáta

A napokban Harmath Beáta látogatott el a kisállatkertbe, fotóival visszadva a gyönyörű környezetet és az ott élő lakók életének egy-egy pillanatát.

Nézd meg a kisállatkert kedvenceit!

Galéria
Fotó: Harmath Beáta

Kiemelt kép: Harmath Beáta

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik