Mozaik

Nyolc hím prérikutya érkezett a Pécsi Állatkertbe, aztán az egyikük kölyköket szült

Elkezdték  egy új, jó vérvonalú, fiatal egyedekből álló prérikutya-csapat kialakítását.

Feketefarkú prérikutyák tartásával immár közel 20 éve foglalkozik a Pécsi Állatkert, az első példányok a 2000-es évek elején érkeztek meg. A kezdeti sikerek után azonban jó néhány évig nem volt szaporulat a kistestű emlősök csapatában, 2017-ben és 2018-ban viszont kölykökkel örvendeztettek meg a zoot a prérikutyák, olvasható a Pécsi Állatkert weboldalán.

Feketefarkú prérikutyák bújtak elő a föld alól Szegeden
Tavaly érkeztek, idén már gyarapodtak. Öt utódot számoltak össze.

Az intézményben idén kezdődött egy új, jó vérvonalú, fiatal egyedekből álló prérikutya-csapat kialakítása. Tavasszal Ausztriából, a Tierwelt Herberstein nevű állatkertből érkezett 8 hím egyike alaposan meglepte a pécsieket: kiderült, hogy az egyik hím valójában nőstény, aki már vemhesen érkezett, és megérkezését követően nem sokkal négy egészséges kölyöknek adott életet. Az egyelőre még ismeretlen nemű utódok mára szépen felcseperedtek és a csapat teljes jogú tagjai.

A közelmúltban egy termetes ketrec került a prérikutyák kifutójába, ezzel egyidőben szintén Ausztriából négy nőstény prérikutya érkezett a Pécsi Állatkertbe.

A karantén letelte után azonban megkezdődhetett az összeszoktatásuk a régebben nálunk élő, nagy csapattal. Ebből a célból egy nagyobb méretű ketrecben helyeztük el az új nőstényeket, így kerültek ki a kifutóba. A ketrec rácsain keresztül láthatják, szagolhatják, hallhatják egymást a régi és az új állatok, sőt, bizonyos mértékben meg is érinthetik egymást. Ha azonban nem tetszenek egymásnak, és verekedésre kerülne sor, a rácsozat megakadályozza az állatokat abban, hogy komoly kárt tegyenek egymásban

– írták tájékoztatójukban.

Mivel a régi és új prérikutyák szimpatikusnak találták egymást, kinyitották a ketrec ajtaját és összeengedték a két csapatot. A szoktatóeszköz egyelőre még bent van a kifutóban, hiszen ha újonnan érkezett nőstények valamelyike megijed, a jól ismert otthon ilyenkor biztos menedéket jelent számára.

Rezervátumban óvják a délvidéki földikutyákat
114 hektárom 321 példány él Baja környékén.

A szakemberek bíznak abban, hogy a látogatók hamarosan együtt, egy csapatként láthatják a prérikutyákat. Az érdeklődőknek érdemes sietnie, ha látni szeretnék az új lakókat: a prérikutyák ugyanis nemsokára téli álomra hajtják a fejüket.

Kiemelt kép: Wikimedia Commons/Dick Mudde

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik